Viharkár - Kaposvár
Segítek
Adományozás

200 doboznyi tartósélelmiszert indítu útnak a következő napokban Országos Segélyközpontunk. Az ünnepi adománycsomagok összeállítását a járványhelyzet miatt idén több kisebb szakaszban valósítjuk meg. Egész éves segítségnyújtásunknak csupán töredéke a most útnak induló mennyiség. Idén október végéig közel 70 ezer kérés érkezett segélyközpontunkhoz, mely jelentősen meghaladja a 2019-es teljes évben beérkező mintegy 40 ezres kérésszámot. A jelentős növekedés fő oka, hogy sok család került nehéz helyzetbe a járványhelyzet következményei miatt.

Az első élelmiszercsomagok összeállításába Wolf Kati énekes és Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász is bekapcsolódott önkéntesként, majd az első csomagot egy budapesti családhoz vitték el Gáncs Kristóffal, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatójával együtt.

Az ünnepi adománycsomagok az ország több pontjára fognak megérkezni: többgyermekes családokhoz, gyermekeiket egyedül nevelő szülőkhöz, létminimum alatt élőkhöz, krízishelyzetbe került családokhoz egyaránt. A karácsonyra való tekintettel a csomagokba a tartós élelmiszerek mellett olyan karácsonyi finomságok is kerülnek ilyenkor, melyeket a családok nem tudnak megengedni maguknak.

ökumenikus segélyszervezet