fbpx
Segíts Te is a Hegyi-Karabahból menekülőknek!
Segítek
Adományozás

 

„Úgy mentem haza mikor megtanultam szkennelni, mint aki kivirágzott…”

 

Gazsi Nikolett, az Ökumenikus Segélyszervezet vizsolyi Jelenlét Pontjának munkatársa 2018 óta. Ha egy történetben kellene most elmondani, hogy mi a felzárkózás, az Niki története volna.

Csonka családból származik, édesapját megölték, amikor 8 éves volt, édesanyja zűrös életet élt, a gyermekeit elhanyagolta. Niki kisgyerekként egyik rokontól a másikig járt, nevelését nagymamája vette át 12 éves koráig, utána a nagynénje. 14 évesen találkozott a párjával. Első látásra szerelem volt, mindez már 20 éve. Nikolett 7. osztályba járt, mikor teherbe esett.

„Nagyon sírtam, nagy álmaim voltak, szerettem volna tanulni, mindent kipróbálni, mindent látni, de tudtam, hogy nincs rá esélyem. Csak arra volt esélyem, hogy családot alapítsak, mert az az enyém, meg az, hogy valakihez kötődjek és szeressen. Ezt meg is kaptam."

16 és 18 éves korában szült még két gyermeket. Egy szobában éltek öten, az volt a konyha, a fürdőszoba és a hálószoba is. Volt, hogy nem volt üveg az ablakban, akkor pokrócot szögeltek rá.

Gyermekei most 15, 17 és 19 évesek. Legnagyobb lánya jó tanuló volt, szorgalmas és jó magaviseletű. 16 évesen azonban teherbe esett. „Nagyon kétségbe estünk, hogy mi lesz így vele. Mi nem akartuk, hogy megtartsa a gyereket, azt akartuk, hogy tanuljon tovább, de azt mondta, hogy nem tudjuk rávenni, hogy megölje a gyerekét. Magántanuló lett. Most munkát kellett vállalnia, hogy meg tudjanak élni, de mindenképpen be fogja fejezni az érettségit és még tovább is akar tanulni.”

A középső fiú kicsit kicsapongóbb, neki is van már egy gyermeke, de dolgozni és tanulni is szeretne. Most keresik neki a megfelelő képzést és édesanyja intézi már, hogy dolgozni tudjon a közfoglalkoztatásban. Azt szeretné, hogy a saját bőrén tapasztalja meg, hogy a közfoglalkoztatás nem lehet cél az életben.

A legkisebb fiú most ballag. Rendészeti középiskolába megy Miskolcra, kollégista lesz. Neki kevés, ami Vizsolyban van. Neki nagyon sokat mutatott a Segélyszervezet. Meglátta a külső világot, táborokban, zenei foglalkozásokon, kirándulásokon vett részt. Megmutatta neki a Segélyszervezet a külső világot és azt, hogy mennyi lehetősége van az életben.

Párja hosszú évekig megbízható munkavállalója volt az önkormányzatnak ezért kaptak egy önkormányzati lakást. Nagyon sokat dolgoztak vele, kertet csináltak, virágokat ültettek. Példa lett a falu többi lakója számára, hogy milyen szép rend van a portájukon. Aztán állami támogatással sikerült saját házat építeniük. Egy jó utcába siketült költözni, ahol olyan emberekkel kerültek kapcsolatba, akik motiválták, támogatták őket.

Niki is bekerült a közfoglalkoztatásba, ahol voltak olyan emberek, akik látták, hogy kitartó és türelmes, nem ijed meg a munkától. „Egy idő után kikerültem a szemétszedésből az irodai részre. Rám bíztak gyerekfoglalkozást, a mosás szervezését és a családok bevonzását. Vittem a saját ruhám mosni, így ők is hozták. Ott főztem én is, így jöttek a többiek is, beszélgettünk, közösen főztünk.” Bekerült később a kistérségi GYEP programba. Ebben az időszakban kezdte meg a Segélyszervezet a felzárkózó tevékenységét a gönci járásban, Vizsolyban. A faluházba költözött a program ideiglenesen 2018-ban, ott ismerte meg Niki a Segélyszervezetet. „Jeleztem, hogy szeretnék egy munkát a Segélyszervezetnél, takarítást, vagy bármit, mert 4 órás voltam a GYEP-ben. Tanulni szeretnék új dolgot és anyagilag is fontos lenne. 2019 májusban kaptam ajánlatot, hogy van lehetőség, dolgozhatok itt. Nagyon féltem, de nagyon örültem.”

Először takarítási feladatokat látott el és a mosás megszervezését. „Nagyon lendületes voltam. Kaptam egy jó állást egy neves cégnél, ahol dolgozhatok, ha csak takarítok, akkor is nagy dolog.”  A nagy áttörést Niki az akkori szakmai vezető bizalmának tudja be, aki olyan feladatokat bízott rá, amiről ő azt hitte, hogy nem képes megcsinálni, a szakmai vezető pedig bíztatta és támogatta az új feladatokban. „Nem azt éreztették velem, hogy én csak takarításra vagyok alkalmas, hanem próbáltak felemelni, hogy ezt is azt is csináljak meg. Fokozatosan léptünk szinteket. Odáig jutottunk, hogy lépjek át másik pozícióba, de én nem mertem. De annyi biztatást kaptam, meg önbizalom növelést, hogy meg mertem lépni. Mindig csak egy kicsit nehezebb feladatokat kaptam, megdicsértek, volt sok sikerélményem.”

Van egy általános nézet, hogy ha valaki felemelkedik a hátrányos helyzetből, a megszokott közegből, azt a többiek nem nézik jó szemmel. Ez Niki esetében és így történt. „Folyamatosan kaptam jót is rosszat is. A faluban már most ott tartunk, hogy büszke lehetek magamra, meg a családom is büszke lehet rám, de ez az elején nem így volt. Vajon ki által kerültem be, mit akarok én, úgy se leszek képes semmire, hol vagyok én azoktól, akik a Jelenlét Ponton dolgoznak. Minden egyes alkalommal kaptam nézéseket, morgásokat, de aztán ha tudott hozzám fordulni bármi olyannal, amiben segítség kellett neki, akkor megváltozott a véleménye. Úgy voltam vele, hogy megálltam, megkérdeztem mi a baj, miért haragszik. A többség erre nem tudott válaszolni. Olyankor mondtam valamit a programról, behívtam őket a Jelenlét Pontba. Itt egy kicsit megismerkedtünk, aztán másképp nézett rám is, a programra is. De engem ezek a helyzetek nem tudtak eltántorítani, attól, amit én szeretnék. Én itt akarok lenni, csinálni akarom, szeretem csinálni, ez engem megerősít.”

Niki nem adta fel, belevágott a családmentori feladatokba. „Először nem tudtam bekapcsolni a számítógépet. Az, hogy én emailezek vagy szkennelek, lehetetlennek tűnt.” A vezetője bíztatta és támogatta, leült mellé és türelemmel megtanította a számítógépet kezelni. „Anna ezt mondta nekem: Niki nem keseredhetsz el, mert Te képes vagy rá, meg tudod csinálni. Ezek vittek engem előre.”

Hamar befogadták Nikit a helyi édesanyák, megnyíltak előtte, számítottak rá. „Tudok segíteni, ha csak egy pici probléma van, de tudok nekik irányt mutatni a gyereknevelésben is. Megkérdeznek bizalmas dolgokat, és ha én válaszolok nekik, akkor megnyugsznak.”

Mára Niki és családja sok más vizsolyi család példaképévé vált. Niki és párja mindketten dolgoznak, komoly céljaik és álmaik vannak, amiért nagyon sokat tesznek.

„Az is olyan lehetetlennek tűnt, hogy tudjunk venni egy másik házat. Mindig arról álmodtunk, hogy legyen a gyerekeknek hova menni, mert mi kisbabával egyik rokontól a másikhoz mentünk, mindenhol nekünk kellett alkalmazkodni. Megkaptam itt a munkát, a párom is kapott egy jobb munkát és össze tudtunk annyi pénzt kuporgatni, hogy tudtunk venni egy másik házat. 1 év kellett mire elhittük, hogy a miénk.”

A továbbtanulás is a rövidtávú céljai között szerepel, ezért bele is vágott a 7-8. osztály befejezésébe. „Az van az emberekben, hogy persze, megcsinálja a 8 osztályt, de attól még semmit nem tud. Csak a közfoglalkoztatás az esélyük. Ezt én is így gondoltam, ameddig ide nem kerültem. Azóta mindig többet szeretnék, megtanulni, tapasztalni. Szeretnék leérettségizni, továbbtanulni a szociális szférában és jogosítványt szerezni. Meg akarom mutatni a gyerekeknek és az itt élő asszonyoknak, hogy lehet, mert én is onnan jöttem, csak kitartónak kell lenni.”

Niki életében számos olyan ember volt, aki támogatta, bíztatta és jó példával járt előtte. Nem adományokat kapott, hanem támogató jelenlétet, bíztató és segítő szavakat. Mikor elkeseredett mindig volt mellette valaki, aki megfogta a kezét és tovább kísérte az útján. Mellette pedig példaértékű kitartása és szorgalma, amivel elérte a céljait. „Soha nem volt semmire pénzünk. A két fiú sokat betegeskedett, asztmásak, havonta voltunk kórházban. Hitelt hitelre halmoztunk, menni kellett a kórházba, kúrákra, műtétre. Sok hitelt felhalmoztunk, a törlesztők elvitték az összes pénzünket. Hétvégenként még most is takarítani járok, munka után kapálni mentünk vagy babot válogatni és abból tartottuk fent magunkat. Így, hogy itt dolgozhatok, a végéhez értünk, egy hitelünk van, az is az év végéig.”

„Volt, akit tudtunk magunk után húzni, mikor mi tudtunk venni egy szekrényt, ők is elkezdtek kuporgatni és vettek egy szekrényt. Vettünk egy házat és ők is kuporgattak és nekik is sikerült venni egy házat és ez annyira jó. Ezekből táplálom magam, hogy tovább tudjak menni.”

Niki története valódi megerősítés, hogy van esély a felzárkózásra. De mégis hogy alakulhatott így ez a történet? Kellett hozzá Niki kitartására, hite és bátorsága abban, hogy sikerülhet jobb életet teremteni magának és a családjának. Szükség volt a Segélyszervezet munkatársainak tudására, hitére és támogatására, amit kérdés nélkül megadtak Niki számára. Összefogás, bizalom, képessé tevés. Ez Niki sikertörténete. A zárókérdésre, hogy egy mondatban mit jelent számára a Segélyszervezet ez a válasz érkezett:

„Kitörési lehetőséget, esélyt és azt, hogy a Segélyszervezet megmutatja azt az oldalát a világnak, amit amúgy lehetetlennek lát egy mélyszegénységből jövő ember.”