A nyolc nyári héten át tartó alkalmak során több piknik jellegű élménynapot tartanak a szervezők, ahol egymással is találkozhatnak a különböző táborokban részt vevő gyerekek. Az augusztus 4-ei alkalmon különleges kreatív foglalkozásokon szerezhettek élményeket a menekült fiatalok: fafaragó műhely költözött a táborba, illetve közös munkában egy mozaikos tájképet is festettek művészetterapeuta vezetésével, a gazdag ebédet követően pedig tűzoltók által szervezett vizes program, mesemondás, Duna-parti séta és több társasjáték is része volt a programnak. A foglalkozásokba bekapcsolódott Mezei Léda színésznő, az Ökumenikus Segélyszervezet ismert önkéntese is.