Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Többet adományoz januártól, aki a 1353-at hívja

Az adományösszeg változása kapcsán Gáncs Kristóf, Segélyszervezetünk kommunikációs igazgatója elmondta:

A 1353 titka éppen abban áll, amit a magyar nyelv olyan szépen fogalmaz meg: a sok kicsi sokra megy. Az egyszeri hívással vagy sms-sel adományozható összeget közel 12 évig változatlanul tartottuk, de be kellett látnunk, hogy 250 forint ma már egészen mást jelent, mint egy évtizeddel ezelőtt. Különösen is, ha figyelembe vesszük az elmúlt időszak drámai áremelkedéseit. Érdekes módon éppen adományozóink jelezték nagy számban, hogy ideje lenne nekünk is magasabb összegben meghatározni az egyszeri hívással vagy sms-sel adható adományt, annak érdekében, hogy egy hívás is valóban jelentős segítség legyen.

A változás apropóján is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki eddig valaha is tárcsázta az emblematikussá vált négy számjegyet, azoknak pedig külön is, akik ezt rendszeresen megteszik. Az adományvonal működése az adományösszegtől eltekintve változatlan marad: az egész ország területéről, minden szolgáltatótól hívható, és az azon keresztül érkező adományokat a Segélyszervezet mindig az adott időszakban meghirdetett célokra fordítja.