Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Adanában érte az eddigi legerősebb utórengés Segélyszervezetünk munkatársait

Mint ismeretes, az első napoktól kezdve támogatjuk szíriai és törökországi partnerszervezeteinket, az elmúlt napokban pedig magyar szakembereket is Hatay tartományba küldtünk, akik bekapcsolódnak a helyszíni segítségnyújtásba, illetve felméréseket végeznek hosszabb távú segély- és újjáépítési programokhoz.

Adománygyűjtés a földrengés károsultjainak megsegítésére
1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal tud bárki segíteni. Nagyobb összeget bankkártyával a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet felajánlani, míg banki átutalással a 11705008-20464565-ös adomány-számlaszámra “földrengés” megjelöléssel várják az adományokat.

Háttér 
Segélyszervezetünk törökországi partnerszervezete közreműködik többek között a területről elköltözni kívánó lakosok evakuálásában, pszichológiai segítséget nyújt, téliesített sátrakat állított föl elsősorban kisgyermekes családoknak, továbbá ivóvízzel, fűtőberendezésekkel, higiéniai eszközökkel, matracokkal és takarókkal segít. A legégetőbb szükség orvosi eszközökre és általános gyógyszerekre, valamit élelmiszerre, higiéniás termékekre és ivóvízre van. Eközben Szíriában a helyi egyházi partnerszervezetével szoros együttműködésben hajtunk végre humanitárius segélyakciót, melynek első szakaszában 5 millió forintos gyorssegéllyel támogatjuk partnerszervezetünkhelyszíni munkáját. A több mint egy évtizede dúló szíriai polgárháború miatti belső menekültek eddig is magas száma a természeti katasztrófát követően jelentős mértékben nőtt. Aleppó városában 53 ezer ember talált átmeneti szállásra, köztük több mint 10 ezren az Ökumenikus Segélyszervezet partnerszervezete által megnyitott templomokban és kolostorokban kialakított 235 szükségszálláson. Aleppó térségében élelmiszerrel, higiéniás csomagokkal, takaróval és szálláshelyekkel segíti a bajbajutott családokat. Miután mind a polgárháborúban, mind a földrengésben számos kórház és orvosi rendelő is megrongálódott, a működésképesek túlterheltségét enyhítendően támogatásunknak köszönhetően orvosi kezelések és gyógyászati segédeszközök (mankó, tolókocsi) költségeit is fedezik.