Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Oktatás fejlesztése és életkörülmények javítása Irakban

Segélyszervezetünk humanitárius és fejlesztési programokat hajt végre az iraki Ninive és Duhok Kormányzóságokban az erbili Lengyel Főkonzulátus támogatásával. Az együttműködés három részből tevődik össze, de fő célja az oktatás fejlesztése és jobb életkörülmények biztosítása az érintettek számára.

A projekt keretén belül hat iskola számára biztosítottunk az oktatáshoz szükséges eszközöket Hatara településen. Ennek eredményeképp 2000 gyermek tanulási körülményét sikerült jobbá tennünk. A hat iskola közül egyet fel is újítunk, így az ide járó diákok számára is megfelelő környezetben lesz biztosított az oktatáshoz való hozzáférés.

A Juveen Árvaház azzal a céllal jött létre Sharia településen, hogy az Iszlám Állam pusztítása következtében árván maradt gyermekeknek otthont biztosítson. Korábban már jártunk náluk, amikor meleg, téli ruhákat biztosítottunk az otthon lakóinak. Ezúttal a tanuláshoz szükséges eszközökkel láttuk el őket, továbbá fejlesztő képzések indulnak a számunkra: angol, informatika, művészet, zene, és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek.

Az együttműködés harmadik részeként Karemles településen a szennyvízelvezetés rehabilitása zajlik az alapvető élet-, és egészségügyi körülmények javítása érdekében.
A felsorolt típusú fejlesztések nem csak a helyiek számára fontosak, hanem a visszatelepülésre bátorítja azokat is, akik egykor elhagyni kényszerültek szülőföldjüket.