Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Folytonosság és megújulás: 18. alkalommal tartottunk partneri találkozót

Az eseményen vállalati partnereinkkel együtt tekintettünk vissza az elmúlt év közös eredményeire, miközben a meghívottak a Segélyszervezetünk munkatársainak személyes történetein keresztül kaphattak betekintést a segítségnyújtás “terepi” mindennapjaiba. A találkozó egyben új fejezetet is nyitott a hagyomány történetében: az éves prezentációt idén először Gáncs Kristóf, Segélyszervezetünk új elnöke tartotta, aki az eddigi együttműködésekért mondott köszöneten túl a már velünk élő jövőt, a mesterséges intelligenciával exponenciális térnyerésével érkező kihívásokat és közös digitális esélyteremtési lehetőségeket helyezte előadása középpontjába

A partneri találkozón Rácsok Balázs, a stratégiai és módszertani igazgatónk, valamint Dékány Bence, a nemzetközi programokért felelős igazgatónk személyes történeteken keresztül mutatta be Segélyszervezetünk munkájának emberi oldalát a legkisebb borsodi falutól az ukrajnai front közelében zajló humanitárius munkáig. A történetek rámutattak arra, hogy a segítségnyújtás nemcsak az azonnali szükségletek enyhítéséről, hanem a biztonság, a bizalom és a remény megteremtéséről is szól.

Gáncs Kristóf elnöki köszöntőjében felidézte,  hogy a partneri találkozó már 2009 óta ünnepi alkalom   Segélyszervezetünk életében. Egy olyan esemény, amikor az az energia, ami a segélyszervezetet hajtja, és amit mi úgy hívunk, hogy az összefogás ereje, az láthatóvá válik és arcokat kap.

Dr. Tilesch György, nemzetközi mesterséges intelligencia szakértő, aki Segélyszervezetünk MI stratégiájának kialakításában is részt vesz, az elnöki köszöntőhöz kapcsolt videóüzenetében kiemelte az „AI for Good”, vagyis a mesterséges intelligencia jó ügyek szolgálatába állításának jelentőségét és lehetőségeit. Kiemelte: az MI a karitatív szektorban is hozzájárulhat a hatékonyság növeléséhez, az esélyegyenlőség erősítéséhez és a segítségnyújtás célzottabbá tételéhez.

Gáncs Kristóf ezt követően megköszönte azt a bizalmat és szeretetet a partnereknek, amivel körül veszik munkánkat és ígéretet tett arra, hogy 2027-ben is mindent megteszünk, hogy méltóak legyünk támogatásukra.