Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Gyűjtés hazatérő iraki családoknak

„Esély a visszatérésre, esély a maradásra!” mottóval adománygyűjtést indítottunk a 1353-as adományvonalon és itt, a honlapunkon, hogy hosszú távú humanitárius és fejlesztési programjainkkal a világjárvány idején minél több nélkülöző családot tudjunk támogatni Irakban is.

Miközben itthon is teljes kapacitással dolgozunk és a járványhelyzetben sem engedjük el a rászorulók kezét, fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra is, hogy a pandémia alatt sem szűntek meg azok azok az emberek millióit érintő krízisek, melyek csak hosszú távú programokkal, nemzetközi összefogással enyhíthetők.

Az április végéig tartó adománygyűjtést indító sajtótájékoztatón Szatmári Barnabás, iraki képviseletünk vezetője elmondta: az otthonukból egykor menekülni kényszerülő családok a humanitárius krízis után évekkel is nagy számban élnek belsőmenekült-táborokban, mert egykori otthonuk még mindig romokban áll. A táborok sorozatos bezárása és a járványhelyzet megnehezíti a családok hazatelepülését, mivel a tiszta vízhez, az oktatáshoz, és az orvosi ellátáshoz való hozzájutás mindennapos küzdelmet jelent.

Most induló kampánunk keretében e három kritikus terület – víz, oktatás, egészségügy – családok és gyerekek százezreit érintő problémáit mutatjuk be konkrét történeteken keresztül, és arra kérjük adományozóinkat, hogy ha lehetőségük megengedi, a mostani nehéz helyzetben is támogassák e különösen is nehéz sorsú térségben végzett programjait, a családok helyben boldogulását.

Lackfi János író, költő a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az irodalom eszközeivel a csatlakozott az összefogáshoz: három versben hívja fel a figyelmet arra, hogy az iraki családoknak milyen nehézségekkel kell naponta szembenézniük. A költő és segélyszervezetünk számára egyaránt fontos a sokat szenvedett családok – különösképp az üldözött keresztények támogatása. A versek ide kattintva olvashatóak.