Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Horvát földrengés

A 2020 utolsó napjaiban Horvátországot sújtó sorozatos földrengések több településen is példátlan pusztítást végeztek. A halálos áldozatokat is követelő, hazánkban is érezhető rengések epicentruma Zágrábtól körülbelül 42 kilométerre délkeletre, Petrinja közelében volt, s a leginkább érintett régióban jelentős károk keletkeztek mind a lakó, mind a közösségi épületekben. Az első napok humanitárius segítségnyújtását követően már zajlik a károk pontos felmérése, melybe a következő napokban segélyszervezetünk szakembere is bekapcsolódik.

Az újjáépítés támogatására formálódó nemzetközi összefogáshoz országos akcióval csatlakozunk: arra kérjük adományozóinkat, hogy támogatásukkal fejezzék ki szolidaritásukat a szomszédos ország károsultjaival.

Az 1353-as adományvonalra indított minden hívás és SMS 250 forintos felajánlást jelent, aki pedig nagyobb összeggel kíván csatlakozni az adománygyűjtéshez az megteheti online, bankkártyás adományozással is, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben „Horvátország” megjelöléssel.

A célzott gyűjtést január végéig hirdetjük meg, a beérkező adományokat a földrengés következtében megrongálódott közösségi épületek rekonstrukciójának támogatására fordítjuk, a helyszíni felmérések alapján.