“Mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találni, miben”

Hiteles példával szolgálnak

Az apró vidéki településeken, szegény körülmények között és szegregátumokban élő családok jellemzően elszigetelten, a kitörési lehetőségektől távol töltik a mindennapjaikat. Számukra az iskolai tanulmányok befejezése, a szakmai képesítés szerzése gyakran nem reális jövőkép.

„Találkoztam egy kislánnyal az egyik Jelenlét Pontunkon, aki arról mesélt, hogy amikor befejezi a nyolc osztályt, az anyukájához hasonlóan ő is gyerekeket fog szülni.”

– emlékszik vissza dr. Takács Katalin Kornélia, a Kastélyosdombói Szociális és Fejlesztő Központ Központvezetője arra a beszélgetésre, amely végül inspirálta őt abban, hogy a Segélyszervezet keretein belül miként segítse a környékbeli gyerekek tudatosabb, átgondoltabb jövőkép-formálását.

„Olyan vendégeket hívunk, akik szegregátumokból indultak, de személyesen tapasztalták meg, hogy a kiemelkedésnek egyik érvényes útja lehet a tanulás.”

A Roma Példakép Program keretében a meghívott előadók amellett, hogy bizalmasan megosztják a gyerekekkel életútjukat, különböző foglalkozásokon keresztül élményt és személyes tapasztalást is adnak nekik arról, hogy van értelme álmodni, tenni és tanulni.

„Azt szeretnénk megmutatni a gyerekeknek, hogy a saját képességeikre építve kitörhetnek.”

– teszi hozzá Katalin, és sorolja azokat a példaképeket, akik – sokak mellett – hitelesen tudnak beszélni arról, hogy mi kell a változtatáshoz és az előre jutáshoz, illetve, hogy milyen fontos támaszkodni a saját tudásunkra és képességeinkre.

Lehetőségeket és utakat mutatnak

Ahhoz persze önismeret és nagyon sok támogatás kell, hogy egy gyerek felismerje, hogy milyen erősségei vannak. Ennek elősegítésére Katalin és munkatársai Pályaorientációs Programot is szerveznek, többek között Lakócsán és környékén. Ennek lényege, hogy kitárják a gyerekek és a szüleik előtt a világot, és sokféle szakmát – köztük hiányszakmákat is – közelebb hozzanak hozzájuk egy-egy napos foglalkozásokon keresztül.

„Sokszor a szülőket is meg kell győznünk arról, hogy van értelme ezekre a foglalkozásokra elengedniük a gyerekeket.”

– mondja, és közben kifejti, hogy ezeket az alkalmakat a felnőttek előtt is kinyitják – eddig pozitív fogadtatással –, hátha ők is kedvet kapnak a szakképesítés megszerzéséhez.

Az asztalos és cukrász szakmával barátkoztak először a lakócsai gyerekek, de tervben van a közeljövőben a fodrász, a mentős szakma és az informatikához kapcsolódó lehetőségek bemutatása is. Minden alkalom hasonló szerkezetre épül: közösen beszélgetnek arról, hogy hogyan telnek a mindennapok az adott foglalkozásban, mit szükséges megszerezni, elvégezni hozzá; emellett gyakorlati ízelítőt is kaphatnak belőle valamilyen közös tevékenység keretében.

„Fontos, hogy kézzel fogható eredményt is kapjanak, egy ajándékot, amit aztán hazavihetnek magukkal.”

– hangsúlyozza. Így az asztalos foglalkozás után mindenki hazavihette az általa készített cajon hangszert, a cukrász foglalkozás után pedig a gyönyörűen díszített, habos muffinokat és a sütéshez használható néhány alapvető eszközt is.

„Szeretnénk utat mutatni a gyerekeknek”

– mondja, majd hozzáteszi, hogy arra is szükség van, hogy mindenki elhiggye magáról, hogy képes rá.

„Ismerek olyan gyereket, aki például erős kreatív, művészeti területeken, de ezt nem biztos, hogy tudta magáról”

– ezért kell a csoportos foglalkozások mellett egyénre szabott módszereket is alkalmazni Katalin szerint. Idén ősszel egy pszichológus szakember bevonásával emiatt önismereti programot is indítanak, amelyen keresztül a gyerekek megismerhetik, hogy milyen képességeikben jók és melyekre támaszkodhatnak, majd ezeket, valamint a lehetőségeiket szülőfórumokon a családjaikkal is átbeszélik. Ugyanis

„mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találni, miben”

– teszi hozzá.

A felzárkóztatás egy komplex folyamat

A felzárkóztatáshoz azonban egy-egy nap nem elég, ezért rendszeresen foglalkoznak a környéken élő, hátrányos helyzetű gyerekekkel és családjaikkal, és napi szinten kapcsolatban vannak velük.

„Amellett, hogy növelni szeretnénk a középiskolában tanulók létszámát, abban is támogatjuk a gyerekeket, hogy bent is maradjanak az iskolában.”

– utal ezzel arra az igen gyakori jelenségre, hogy hiába kerül be akár egy gimnáziumba is egy szegregátumból érkező diák, általában olyan nagy a lemaradása az alapvető tantárgyakban a többiekhez képest, hogy hamar lemorzsolódik, motivációját veszti és elmarad az iskolából.

Az sem ismeretlen, hogy a család anyagi helyzete miatt a gyermeknek tizenhat éves korától kezdve munkába kell állnia, de sok olyan eset is van, amikor egyszerűen nem érdekli a gyereket az a szakma, amit elkezdett tanulni.

„Ezért sokat beszélgetünk a családokkal, különböző iskolákba visszük a gyerekeket nyílt napra, korrepetálásokat szervezünk nekik, felmérjük közösen az egyéni lehetőségeiket.”

– mutat rá Katalin arra, hogy ez egy tudatosan épített, összetett folyamat, amelynek csak egy-egy része a Roma Példakép és a Pályaorientációs Program. Habár e két program pozitív hatása nem kérdéses: volt olyan fiatal lány, aki otthagyta az iskolát, majd dr. Orsós Zsuzsannával való találkozása után úgy döntött, mégis visszamegy és folytatja a tanulást. Egy kisfiú pedig Galamb Alex után pék akar lenni, és már önállóan sütött is kakaós csigát.

„Szeretnénk átadni nekik azt az üzenetet, hogy másként is lehet. Ez motivál minket is.”