Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Modellértékű technikum Biatorbágyon

Január 19-én helyezték el a szeptemberben induló, Magyarországon modellértékűnek számító Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium (BIT) alapkövét. A BIT a jövőben 500 diák számára kínál piacképes szaktudást, valamint egy gimnáziumi osztályt is indít. A 2022 szeptemberében induló osztályokba február közepéig lehet jelentkezni. A 11 ezer négyzetméteres középiskola építését Magyarország Kormánya finanszírozta, az előkészítés pedig az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és a dán Velux Alapítványokkal együttműködésben valósult meg. Az iskolát az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány működteti majd.

A teljes kivitelezés 2023 tavaszán fejeződik be, de a fenntartó fontosnak tartja, hogy az első osztályok már 2022 szeptemberében elindulhassanak. A tanév első félévében a frissen felújításra kerülő bicskei Vajda János Technikum épülete fog otthont adni az iskolának. A modern oktatási környezet így az első félévben is biztosított lesz, ahogy a kiemelkedő színvonalú oktatás is, mivel az átmeneti helyszínen is a BIT tanárai várják majd a beiratkozó diákokat. Az első félévet követően a BIT birtokba veszi a biatorbágyi új épületet. Az idén induló két osztály közül az egyik pénzügy-számvitel technikumi, a másik gimnáziumi osztály lesz. Ezekbe a felvételi eljárás keretében február 15-ig lehet jelentkezni. A 2023-24 tanévtől kezdődően további technikumi osztályok is indulnak logisztikai és informatikai területeken.