Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Nyári fejlesztőtáborok

Júliusban és augusztusban számos nyári tábort szervezünk rászoruló gyermekek számára országszerte. A napközis és bentlakásos formában szervezett táborokban összesen mintegy 1000 nehéz sorsú gyermek vesz részt. Az egyhetes táborok nemcsak felejthetetlen élményeket és igazi nyaralást jelentenek, mivel szakembereink nagy hangsúlyt fektetnek a járványhelyzet a felzárkózást segítő fejlesztő programokra is. A Somogy megyei Kastélyosdombón található Esélytáborunkban robotika, zene, népművészet/tánc illetve fenntarthatóság tematikájú bentlakásos táborokat, több intézményünkben pedig a tanulmányi lemaradások behozásában is segítséget kínáló foglalkozásokat élményprogramokkal vegyítő napközis táborokat szervezünk.

Ezen a héten a zenéé a főszerep az Esélytáborban. A ZeneVarázslat Művészeti Tábor megálmodója, Várnagy Andrea Liszt-Ferenc díjas zongoraművész mentorálásával öt napon át a komolyzenei koncertek mellett – amelyek a különböző zenetörténeti korszakokba kalauzolják el a gyermekeket – társművészeti programok is várják a résztvevőket, úgymint „Barangolás a zene birodalmában”, drámapedagógiai foglalkozás, „Hogyan játsszunk a szavakkal” irodalmi foglalkozás, énektanulás, képzőművészeti foglalkozások, filmesztétikai program. A ZeneVarázslat tábor kiemelt célja, hogy a hátrányos helyzetű régiókból származó gyermekhez is közelebb hozza a klasszikus zenét. A tábor folyamán megismerkedhetnek többek között a kottaolvasással és írással, valamint itt kerül bemutatásra a Várnagy Andrea és Szalóczi Dániel által fejlesztett Violin világa társasjáték, melynek segítségével könnyen megérthető a hangjegyek rendszere mögött megbúvó logika.

A zenei tematikájú héten több napra bekapcsolódott Wolf Kati énekes, az segélyszervezetünk ismert önkéntese is. Célunk, hogy esélyt adjunk a rászoruló gyermekeknek a járvány alatt tovább halmozódó hátrányainak ledolgozására és a gyermekkor soha vissza nem térő pillanatainak megtapasztalására, hogy élményekkel feltöltődve és egyenlő esélyekkel kezdhessék az iskolát szeptemberben. A tematikus foglalkozások mellett a Segélyszervezet nagy hangsúlyt fektet a gyermekek önismeretének erősítésére és felzárkózásuk elősegítésére is.