Újfajta esélyteremtés a fedélnélkülieknek
Uniós forrásból segíti a rászorulók tartós munkavállalását, önálló lakhatás és életvitel kialakítását az Ökumenikus Segélyszervezet Gyulán.
Az Ökumenikus Segélyszervezet 20 hónapos szociális és fejlesztési projektet valósít meg Gyulán „TÁMOP-5.3.3-12/1-2013-0004: ESÉLY – Az utcán élő emberek társadalmi integrációjának elősegítése” címmel 2014. március 1. és 2015. október 31 között. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Támogatási összeg: 52,34 millió Ft. A támogatás mértéke: 100%
A projekt fő célja az, hogy egy komplex fejlesztő program szolgáltatásain keresztül segítse elő a hajléktalan emberek társadalmi beilleszkedésének és foglalkoztathatóságának lehetőségét. A több elemből álló tevékenység oly módon kívánja mindezt elérni, hogy eközben a hajléktalanok cél eléréséhez szükséges készségeit is fejleszti egyidejűleg. A programba 15 fő, az Ökumenikus Segélyszervezet Gyulai Szociális Központjának szálláshelyein, valamint a Gyulán és térségében közterületen, vagy nem lakás céljára szolgáló helyeken élő 18 és 65 év közötti fedél nélküliek kerülnek be. Alapvető cél, hogy azok is igénybe vegyék az intézmény szolgáltatásait, akik az utcán, különféle, nem lakhatás céljára szolgáló helyiségekben élnek. A Segélyszervezet szeretné elérni azt is, hogy a programba bevontak képessé váljanak a tartós munkavállalásra, az önálló lakhatásra és az önálló életvitelre, melyet többek között a szociális munkások által nyújtott folyamatos támogatás biztosításával kíván elérni. A programban résztvevő hajléktalanok számára személyre szabott fejlesztési terv készül, így egyéni igényekhez mérten célzott foglalkozásokon keresztül történhet a fejlesztés.
A résztvevők önálló életvitelt segítő csoportos foglalkozásokon vehetnek részt, ahol segítséget kapnak az életükben történő változások kezeléséhez, albérletkereséshez, felkészüléshez a költözésre, számlák és közüzemi díjak kezeléséhez, a pénzkezeléshez és a jövedelem beosztásához, valamint a banki szolgáltatások használatához. Az elmélet mellett a gyakorlatban is nyújt támogatást a program, mely például a lakhatási lehetőségek felkutatásában illetve az albérleti díj fizetésének támogatásában jelenik meg. A programban résztvevők ezentúl komplex munkaerő-piaci felkészítő tréningen vesznek részt az elhelyezkedési esélyeik növelése érdekében, valamint egyénre szabott álláskeresési tanácsadásban is részesülnek. Három fő számára OKJ-s képzés elvégzésére is lehetőség lesz.
A készség és képességfejlesztés mellett szabadidős programokban és egészségmegőrző programokban vehetnek részt a program kedvezményezettjei. Egy számukra összeállított szűrővizsgálatot követően, szemüveg és fogászati kezelésen vehetnek részt, Az egészségfejlesztés érdekében sport és kulturális programok szervezésére is sor kerül.