Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

1 milliárd forintos ukrajnai segélyprogram

Az első hónap határon innen és túl

Az elnök-igazgató kiemelte: a hazánkba érkezők támogatása mellett, a Segélyszervezet munkájának súlypontját kezdettől Ukrajnába helyezte, hiszen bár Kárpátalján, illetve Nyugat Ukrajna nagy részén békesség van, de a háború eleje óta folyamatosan érkező belső menekültek ellátása egyre nagyobb feladatot jelent. Hozzátette: Kárpátalján a belső menekültként száma már elérheti többszázezret. A Segélyszervezet Magyarország Kormányával szoros együttműködésben, illetve a Viktor Mikita kárpátaljai kormányzóval történt megállapodással összhangban egyedülálló mértékben juttatott el Magyarországról Ukrajnába hiánypótló élelmiszer és higiéniás cikkeket tartalmazó szállítmányokat az első hónapban.

A következő 3 hónap

Lehel László, elnök-igazgató az első hónap rövid összegzését követően a következő 3 hónapra egy átfogó összesen 1 milliárd forint értékű következő segélyprogramot jelentett be. Az átfogó segélyprogram keretében a Segélyszervezet folytatja a segélyszállítmányok rendszeres indítását, melynek keretében havi mintegy 250 tonna segélyárut szállítanak majd Magyarországról Ukrajnába a rászorulók támogatására. A segélyszállítmányok továbbra is legnagyobb arányban (átlagosan 70%-ban) tartósélelmiszereket tartalmaznak majd, kisebb részben (mintegy 30%-ban) pedig higiéniai és gyermekápolási cikkeket. A Segélyszervezet ezek mellett megkezdte a gyógyszersegélyezés előkészítését is, így hiánypótló gyógyszerekkel is kiegészülhetnek a szállítmányok.

Lehel László hangsúlyozta: a segítségnyújtást minden esetben alapos helyszíni felmérések, illetve koordináció előzi meg. Az igényfelmérések arra is lehetőséget adnak, hogy a befogadó közösségek egyéni problémaira, szükségleteire is gyorsan – jellemzően helyi beszerzéssel – reagáljon a segélyszervezet, így például: számos befogadó központot támogatnak mosógépekkel, hűtőszekrényekkel, bojlerekkel, háztartási kisgépekkel, fektetéshez vagy éppen a gyermekek ellátásához szükséges eszközökkel.

A nagyszabású segélyprogram a kézzelfogható segítségnyújtáson túl, hangsúlyt helyez a menekültek egyéni támogatására, a nemzetközi készpénzes (cash assistance) módszertan szerint, illetve több helyszínen indul pszichoszociális segítségnyújtás is. Több térségben a segélyszervezet szorosan együttműködik azzal a helyi partneri hálózattal, melyet a 2014-ben kirobbant harcok nyomán induló segélyprogramjai során épített ki. A segélyprogram két központja továbbra is Beregszász és Lemberg lesznek. Mindkét helyen jelentős kapacitásbővítés és infrastrukturális fejlesztés valósul meg: míg Beregszászon új raktárbázist, Lembergben pedig egy új nemzetközi humanitárius központot és ahhoz tartozó logisztikai bázist jelent. A két központban több mint 50 munkatárs és önkéntes dolgozik majd a segélyprogram végrehajtásán.

Források

A következő 3 hónapban megvalósuló ukrajnai segélyprogram összértéke meghaladja az 1 milliárd forintot. Ezt az Ökumenikus Segélyszervezet hazai adománygyűjtése mellett a Magyarország Segít programban biztosított célzott állami források, valamint nemzetközi donorok felajánlásai teszik lehetővé. Utóbbiak közül kiemelkedik a több mint 140 tagszervezetet számláló ACT Alliance nemzetközi szövetség által biztosított források, illetve a Segélyszervezet ukrajnai szerepvállalásában szorosan együttműködő két partner szervezet, a DanChurchAid és FinnChurchAid bilaterális támogatásai.