Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

500 óvodás évkezdését támogatja az E.ON

500 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON Hungária Csoport a kisebbek élményteli évkezdését és az óvodai közösséghez csatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat a mai napon Kaposváron vehették át a gyerekek.

Az E.ON Hungária Csoport évek óta elkötelezetten támogatja a jövő generációját. Az energiavállalat idén immár tizedszer csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakezdés együtt!” segélyakciójához és 5 millió forint értékű támogatással járult hozzá a koronavírus miatt idén is dupla mennyiségű, 2000 iskolakezdési tanszercsomagot adományozó programhoz. Mivel a családok kisebbekből, nagyobbakból állnak, ezért nem csak az iskolásokra, hanem a kisebb testvérekre, az óvodásokra is gondolt a vállalat. Az iskolakezdés segítése után további 5 millió forinttal az óvodakezdő kisgyerekek évkezdését is támogatja, fejenként 10 ezer forint értékű csomagokkal.

Az óvodakezdést segítő felajánlásból Somogy megyében 250 kaposvári, kastélyosdombói, kürtöspusztai és lakócsai gyerek részesül. Az ország egyéb régióiban további 250 budapesti, szolnoki, orosházai, miskolci, boldogkőújfalui, felsődobszai és vizsolyi óvodás évkezdését segíti az E.ON Hungária Csoport és az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy az új életszakasz indulása az ő számukra is igazán örömteli lehessen.

Az adományok átadása Kaposváron vette kezdetét, és hogy még teljesebb legyen a gyermekek öröme, a szervezők egy interaktív műsorral is meglepték a rendezvényen résztvevő óvodásokat. A megyeszékhelyen összesen 140 csomagot osztanak ki szeptember 7-ével kezdődően az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházába járó, illetve az intézmény látókörében lévő kaposvári családok számára. Az adomány egy tisztasági csomagot (fogkefe, fogkrém, szappan, törölköző, zsebkendő), továbbá kézműves- és kreatív foglalkozáshoz használható eszközöket (vízfesték, ceruza, papírragasztó, gyurma, zsírkréta, rajzlap, írólap), valamint óvodai ágyneműt tartalmaz.

Varga Ivett, az akció partnere, az E.ON Hungária Csoport szóvivője a rendezvény kapcsán elmondta:

Az iskoláskorú gyermekek mellett az óvodások életében is meghatározó időszak az évkezdés, amikor először kerülnek kortárs közösségbe és minden egészen új élményt rejt. Ötödik éve dolgozunk együtt a Segélyszervezettel azon, hogy az ovisok mindennapjait és fejlődését szolgáló eszközök minden gyermeknek rendelkezésre álljanak ezekben a napokban, hogy az első közösségi élmény örömteli esemény legyen a gyerekek és szüleik számára.

„Az Ökumenikus Segélyszervezet munkája során mindig a rászoruló családok, gyermekek komplex támogatására törekszik. A kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházában nyújtott alapszolgáltatásokon túl egész évben változatos programokkal és fejlesztő foglalkozásokkal segítik az intézmény környezetében élő rászoruló családokat. Nyáron fejlesztő táborokban foglalkoztak a környéken élő nehéz sorsú gyerekekkel, az iskolakezdés előtt tanszercsomaggal támogatták a gyermeket, most pedig stratégiai partnerüknek, az E.ON Hungária Csoportnak köszönhetően az intézmény látókörében lévő óvodás korú gyermekek családjainak a válláról tudnak levenni egy kis terhet. A támogatás a járványhelyzet hatásai miatt is nagy segítséget jelent, hiszen sok rászoruló család került még nehezebb anyagi helyzetbe” – nyilatkozta Bacza Barbara, az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári intézményének vezetője az adományok átadásakor. Kaposvár város nevében Borhi Zsombor alpolgármester mondott köszönetet az E.ON Hungária Csoport támogatásáért.