Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

A háború után visszatelepülő iraki családokért indított országos összefogást a Segélyszervezet

„Esély a visszatérésre, esély a maradásra!”

Országos adománygyűjtést indított iraki segélyprogramjának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet – jelentette be Lehel László, elnök-igazgató. A térségben évek óta jelenlévő magyar szervezet célkitűzése, hogy esélyt adjon a háború után visszatérő családoknak a helyben boldogulásra. Az összefogáshoz bárki csatlakozhat a 1353-as adományvonal tárcsázásával, illetve lehet adományozni a www.segelyszervezet.hu/irak oldalon is.

Az adománygyűjtő kampányban Lackfi János költő, író segít közel hozni az elmúlt időszakban sokat szenvedett családok történeteit. A gyűjtés indító sajtótájékoztatón felszólalt Dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök is. A résztvevők arra kérték a hazai történelmi egyházakat, hogy segítsenek minél többekhez eljuttatni a segélyszervezet felhívását.

„Az Iszlám Állam térnyerésének 2014-es kezdete után négy évvel ma a legtöbb iraki településen már béke van. Több mint 3 millió belső menekült már visszatért, de ami fogadta őket nem sok okot adott a reményre és a maradásra: lebombázott házak, lerombolt iskolák és templomok...” – mondta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, a szervezet Budapesten tartott mai sajtótájékoztatóján. A Segélyszervezet közelmúltban személyesen is a helyszínen járt vezetője kiemelte: „A következő időszak kulcsfontosságú a visszatérő családok életében. Azt tapasztaljuk, hogy amennyiben megkapják a családok a megfelelő segítséget az újrakezdéshez, akkor készek maradni, és újjáépíteni életüket, közösségeiket. Amennyiben azonban nem érkezik segítség, a reménytelenség okán nagyon sokan dönthetnek úgy, hogy újra – ezúttal talán végleg – elindulnak Európa irányába. Segélyprogramunk következő szakaszában az újjáépítés mellett a munkahelyteremtésre fogunk koncentrálni, hiszen munka nélkül a visszatérő családok hosszú távon nem tudnak boldogulni. Lehel László kitért az iraki keresztények nehéz helyzetére is: „Elsődleges humanitárius kötelezettségünk mellett, a Ninive-fennsík térségében van egy nagyon fontos, ha úgy teszik, ökumenikus felelősségünk a megmaradt keresztény kisebbségek felé is, akik az elmúlt években a létüket fenyegető üldöztetések után is szeretnének őseik földjén maradni.”

Az Ökumenikus Segélyszervezet 2016 óta állandó jelenléttel, újjáépítési- és segélyprogramokkal támogatja a visszatérőket, köztük kiemelt figyelmet fordítva az üldözött keresztényekre.  A Segélyszervezet helyszínen dolgozó munkatársai naponta találkoznak azokkal a személyes sorsokkal, melyek egy-egy híradós riportból nem látszanak: a mindenüket elvesztett családok, a vallásuk miatt üldözött keresztények, a legszörnyűbb háborús borzalmakat átélt gyermekek történeteivel.  Helyszínen lejegyzett történeteket feldolgozva a Segélyszervezet Lackfi János József Attila-díjas költőt kérte fel, hogy az irodalom eszközeivel segítsen közelebb hozni, mit éltek át a családok és milyen dilemmákkal küzdenek most, egykori életük romjai közé visszatérve.

A népszerű költő történetei fontos szerepet kapnak abban a Segélyszervezet most induló egy hónapos adománygyűjtő kampányában. A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök is, aki felszólalásában bejelentette: csatlakozva a felhíváshoz, a következő hónapokban a Magyarországi Evangélikus Egyház több gyűjtést is szervez az Ökumenikus Segélyszervezet programjának támogatására.

Háttér, előzmények: 

Az Ökumenikus Segélyszervezet 2003-ban indította első iraki segélyprogramját, az Iszlám Állam 2014-es térnyerését követően pedig rendszeres segélyakciókat hajtott végre a háború elől menekülő családok támogatására. A segélyakciók által támogatott üldözött kisebbségek közül kiemelkednek a keresztény közösségek, akik legtöbb esetben néhány nap leforgása alatt kényszerültek elhagyni a korábbi lakhelyüket. Az Ökumenikus Segélyszervezet 2016-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az iraki kurdisztáni Erbilben nyitott központjának célkitűzése, hogy hosszú távú segélyprogramjaival hatékony segítséget nyújtson a háború miatt nehéz helyzetbe került családok helyben maradásához, életük újrakezdéséhez.  Az Ökumenikus Segélyszervezet a duhoki székhelyű Christian Aid Program Norhtern Iraq (CAPNI), valamint a szulejmániai székhelyű Rehabilitation, Education And Community Health (REACH) helyi partnerszervezetivel együttműködésben végzi munkáját Irakban.

Az Ökumenikus Segélyszervezet tavaly ősszel jelentette be iraki szerepvállalásának egy újabb elemét. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, a Hungary Helps program keretében végzett humanitárius munka első, most befejeződő 125 millió forintos szakaszában a magyar segélyszervezet 55 lakóházat épített újjá Karakashban, 1 fiú- és 1 lányiskolát újított föl Bashiqában, valamint egy 2500 embert ellátó vízhálózat rekonstrukcióját végezte el Alkoshban. Az újjáépítés mellett humanitárius segítségként 324 család kapott téli tüzelőt, 600 család pedig élelmiszert és takarókat. A kézzelfogható segítség mellett a segélyprogram fontos eleme a pszichoszociális segítségnyújtás is a sokat szenvedett családoknak. A nagyszabású segélyprogram végrehajtását a Segélyszervezet a 2016 óta működő erbili irodája mellett a közelmúltban Bashiqában létrehozott visszatelepülési központjuk, illetve több helyi partnerszervezet is segíti.

A többségében üldözött keresztény családok visszatérését és helyben boldogulását támogató segélyprogramhoz adománygyűjtéssel csatlakozott az Magyarországi Evangélikus Egyház is. Az evangélikus gyülekezetek 2017 adventjén 15 millió forintot gyűjtöttek össze, melynek köszönhetően további 17 család házának felújítását végzi jelenleg is az Ökumenikus Segélyszervezet Bashiqában.

Az Ökumenikus Segélyszervezet iraki segélyprogramját a 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forinttal, a www.segelyszervezet.hu/irak oldalon online adományozással vagy az OTP Banknál vezetett 11705008-20464565-ös adományszámára utalással lehet támogatni, a közlemény rovatban “IRAK” megjelöléssel.