Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Adományokból Kapaszkodó az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Bár a “gyermekek hónapja” véget ért, a rászoruló gyermekek támogatása egész évben folytatódhat az adományozói összefogásnak köszönhetően!

 

Tizedik alkalommal hirdetett adománygyűjtést Kapaszkodó programjának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet május elején. Az egész hónapban tartó kampány során egymást követték a karitatív szervezet figyelemfelhívó eseményei azzal a céllal, hogy minél többen csatlakozzanak az országos összefogáshoz. A Segélyszervezet célja az volt, hogy a magyarországi rászoruló gyermekekre irányítsa rá a figyelmet és gyűjtsenek pénzadományt, azzal a céllal, hogy minél több gyermeknek adhassanak ESÉLYT a szegénység okozta hátrányok leküzdésére az egész évben zajló fejlesztő foglalkozások és nyári gyermektáborok keretében.

 

A kampány üzenetét idén is sokan meghallották: több mint 54 ezer hívás/sms érkezett a 1353-as adományvonalra, így 27 millió forint felajánlást sikerült összegyűjteni. Online, csekken, illetve átutalással több mint 11 millió forint pénzadomány érkezett a kampány ideje alatt. Gáncs Kristóf a kampányt értékelve köszönetet mondott minden magánadományozóknak és vállalati partnernek. A kommunikációs igazgató kiemelte: „A világunkat átszövő humanitárius krízisek károsultjainak támogatása mellett kiemelten fontosnak tartjuk, hogy azokra is ráirányítsuk a figyelmet, akik Magyarországon szorulnak rá a támogatásunkra. Azért hirdettünk összefogást, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermeknek nyújthassunk kapaszkodót a felzárkózáshoz. Köszönjük, hogy felhívásunkat ez alkalommal is ilyen sokan meghallották!”

 

A Kapaszkodó adománygyűjtés eredményességében a magánszemélyek mellett meghatározó szerepet játszottak a segélyakció adománygyűjtő stratégiai partnerei. A Tesco üzleteiben május 3. és május 31. között adománykuponok megvásárlásával csatlakozhattak az összefogáshoz a vásárlók. Az áruházak pénztárainál és önkiszolgáló kasszáinál 250 forintos, a Tesco weboldalán pedig 250, 500 és 1000 forintos kuponokat lehetett vásárolni, melyek eladásából több mint 37,4 millió forint folyt be a Kapaszkodó program támogatására. Az összeget az áruházlánc 38 millió forintra egészítette ki.

„Az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként a Tesco az ország legnagyobb adománygyűjtő csapataként csatlakozott idén is a Kapaszkodó programhoz. Hihetetlenül büszke vagyok minden egyes kollégámra és a vásárlóinkra, hogy évről-évre egyre nagyobb odaadással támogatják ezt a jó ügyet. Az összefogás ereje most májusban minden eddiginél nagyobb volt, hiszen már a program felénél túlszárnyaltuk a tavaly gyűjtött összeget, a végeredményt pedig közel megdupláztuk. Boldog vagyok, hogy az idén 38 millió forinttal segíthetjük a hátrányos körülmények között élő családokban nevelkedő gyermekek felzárkózását, hiszen számukra a segítség a jelenlegi gazdasági körülmények mellett talán minden eddiginél fontosabb” – emelte ki Pálinkás Zsolt, a Tesco magyarországi vezérigazgatója az adomány jelképes átadásakor.

Médiapartnerként csatlakozott az adománygyűjtéshez a TV2 Csoport. Míg a Tények hírműsor rendszeresen beszámolt a figyelemfelhívó akciókról, a Tények Plusz május 18. és május 27. között adománygyűjtő riportokkal segítette a 1353-as adományvonalon meghirdetett gyűjtést, a riportok és hozzájuk kapcsolódó figyelemfelhívó szpot hatására tízezrek tárcsázták a 1353-as adományvonalat.

A Nyújtsunk együtt kapaszkodót! mottóval meghirdetett adománygyűjtés mellé idén is számos híresség állt. A különböző figyelemfelhívó rendezvényeken, illetve gyermekprogramokon részt vett, vagy a kampányba egyéb módon önkéntesként bekapcsolódott Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, Wolf Kati énekes, Nagy Ervin színész, Mezei Léda és Som-Balogh Edina színésznő, valamint Iszak Eszter, Rátonyi Kriszta, Lékai-Kiss Ramóna, Vitányi Judit, Váczi Gergely és Marsi Anikó műsorvezetők.

Az Ökumenikus Segélyszervezet ezúton is köszönetet mond minden adományozónak és partnernek, akik hozzájárultak az összesen több mint 77 millió forint adomány összegyűjtéséhez.

 

Élménydús gyermeknapi programok és figyelemfelhívó akciók országszerte

A kampány időszakában az Ökumenikus Segélyszervezet gyermekeket segítő központjai vidám közösségi programokkal készültek az idei gyermeknapra. Orosházától Szolnokon, Olaszliszkán, Kastélyosdombón, Szendrőn, Kürtöspusztán, Somogyfajszon át Miskolcig, és számos további helyszínen, szerveztek játékos foglalkozásokat rászoruló gyermekek számára a gyermeknapon vagy az azt övező időszakban. A gyereknapi programok közül többet olyan vállalati partnerek támogattak, mint az E.ON Hungária Csoport, a Szerencsejáték Zrt., a WHC és a Citibank.

Az egyik legtöbb résztvevőt vonzó programra Budapesten került sor május 26-án, pénteken, ahol a Segélyszervezet intézményeiből és azok látóköréből érkező osztálynyi gyereksereg tölthetett el egy felhőtlen napot a Várkert Bazárban. Meglepetésként ismert önkéntesek várták őket, akikkel az élménydélután folyamán kreatív csoportfoglalkozásokon, játékos sorversenyeken, izgalmas feladatokban vehettek részt, valamint a Monkey étterem jóvoltából egy gazdag ebéd is része volt a tartalmas programnak. Május 27-én Varnus Xavér és zenészbarátai szerveztek jótékonysági koncertet a budapesti Fasori Evangélikus Templomban a Kapaszkodó program javára, ahol több mint 1,3 millió forint adomány gyűlt össze.

Az intézményi gyermekprogramok mellett idén is több figyelemfelhívó akciót szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet, többek között ismert emberek és a segélyszervezet munkatársai „Ne csak szurkolj, segíts!” feliratú mezben hívtak adományozásra több országos futóversenyen.

 

Indulnak a táborok – folytatódnak az egész éves felzárkóztató programok

Míg a tanév ideje alatt a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását és fejlesztését segítették az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatának munkatársai, a nyárra is gondol a karitatív szervezet Kapaszkodó programjának keretében: júliustól számos nyári tábort szerveznek országszerte több helyszínen, melyek amellett, hogy kikapcsolódást és igazi nyaralást is jelentenek, nagy hangsúlyt helyeznek a fejlesztésre, felzárkózásra is. A napközis és bentlakásos formában szervezett táborokban több száz nehéz sorsú gyermek vesz részt. A szervezet Somogy megyei Kastélyosdombón található Esélytáborában többek között sport, digitalizáció és fenntarthatóság tematikájú bentlakásos táborokat, több intézményében pedig napközis élmény és fejlesztő heteket szerveznek a munkatársak. Az Ökumenikus Segélyszervezet célja, hogy esélyt adjon a rászoruló gyermekeknek hátrányainak ledolgozására és a gyermekkor soha vissza nem térő pillanatainak megtapasztalására, hogy élményekkel feltöltődve és egyenlő esélyekkel kezdhessék az iskolát szeptemberben.

 

Kapaszkodó gyermekfejlesztő programja keretében központjaiban év közben összesen több mint 3000 nehéz körülmények között élő gyermekkel foglalkozik rendszeresen az Ökumenikus Segélyszervezet. Olyan gyerekekkel, akik a Segélyszervezet támogatása nélkül nem indulhatnának társaikkal egyenlő esélyekkel az életben. Gyerekekkel, akiknek nem lennének meg a szükséges eszközeik a tanuláshoz; akik nem járhatnának az iskolán kívüli korrepetálásra, fejlesztő foglalkozásokra. Gyerekekkel, akik soha nem élhetnék meg a felhőtlen nyári táborozás varázslatos élményét.

 

A Segélyszervezet biztos kezdet gyermekházaiban már a születéstől segítik a legkisebbek egészséges fejlődését, a hátrányok kialakulásának megelőzését. Tanoda programjában és Jelenlét pontjain a gyermekek pedagógusoktól és fejlesztő szakemberektől kapnak segítséget a hátrányaik ledolgozásához, s a digitális, modern eszközökkel tartott foglalkozásokon játékká válik a tanulás. Bentlakásos és napközis táboraiban az élmények mellett a lemaradások behozására, a játékos gyerekfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezet szakemberei. Átmeneti otthonaiban a munkatársak mindent megtesznek, hogy a gyerekek a megtapasztalhassák az otthon biztonságát, és családjukkal együtt esélyt kaphassanak a továbblépésre. Itt minden korosztályból vannak gyerekek az újszülöttől a középiskolásig. Az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontja nélkülöző családok és gyermekek tízezreit támogatja évente élelmiszerrel, ruhával, tanszerrel egész évben.