Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Átláthatóság és hála – Beszámoló az Ökumenikus Segélyszervezet éves közgyűléséről

2022 a háború miatt a rendkívüli kihívások és a rendkívüli összefogás éve volt 

 

Május 30-án tartotta évi rendes közgyűlését az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten. A rendezvényen részt vettek az Ökumenikus Segélyszervezetet alapító egyházainak vezetői, delegáltjai, a szervezet vezetői, munkatársai. A közgyűlés keretében megtörtént az éves pénzügyi beszámoló és zárszámadás, továbbá az elmúlt év munkájának kiértékelése mellett Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója beszámolt a jövőbeni tervekről is. A közgyűlés levezető elnöke Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke volt.  

 

Lehel László elnök-igazgató jelentésében ismertette az Ökumenikus Segélyszervezet 2022-es nemzetközi munkáját és magyarországi szerepvállalását, kitért a társadalmi szolidaritást erősítő tevékenységekre és bemutatta a szervezet 2023-as terveit is. Kiemelte: a Segélyszervezet életét, különösen is a nemzetközi tevékenységét 2022-ben az orosz-ukrán háború határozta meg. A hirtelen kialakult humanitárius válságra azonnal reagálva itthoni és ukrajnai központjaikat is a háború miatt szükséget szenvedők, és a harcok elől menekülők támogatására fókuszálva szervezték át. A közel két és fél évtizedes ukrajnai jelenlétéből fakadóan egyedülálló helyzetben találták magukat mind a segélyszervezetek nemzetközi közösségében, mind a hazai szervezetek között. Ez a szerep, egyaránt jelentett kötelezettséget, felelősséget és lehetőséget, hogy ott legyenek a bajbajutottak mellett. Magyarország legnagyobb ukrajnai menekülteket támogató segélyprogramja keretében több mint 240.000 bajbajutottat segítettek, többek között több mint 1600 tonna segélyáruval, valamint több mint 250 menedékhelyet támogattak rendszeresen. A 20 ukrán régióba elérő ukrajnai segélyprogramjuk keretében a Magyarországra érkező menekültek megsegítésére is kiemelt figyelmet fordítottak: az érkezők azonnali ellátásában való részvétel mellett, az itt maradók integrációját egy erre létrehozott, komplex szolgáltatásokat nyújtó központ keretei között végezték Budapesten. Az elnök-igazgató elmondta: a szomszédos országban kitört háború, soha nem látott társadalmi összefogást, magán- és vállalati adományozói összefogást indított el, és a humanitárius segítségnyújtásba bevont önkéntesek száma is minden korábbit messze meghaladott.  Bár a háború miatt a világ más krízisövezetei kevesebb társadalmi figyelmet kaptak, az Ökumenikus Segélyszervezet folytatta a helyben boldogulást segítő humanitárius és fejlesztési programjait Irakban, Etiópiában és Afganisztánban is. 

 

Az elnök-igazgató ezt követően részletes képet adott a Segélyszervezet hazai szociális munkájáról. Mint mondotta: Nem lett kevesebb feladat a magyarországi szociális és fejlesztő munka területén sem, sőt! A háború nyomán többszörösére megnövekedett energiaárak, az égbe szökő élelmiszerárak egyrészt éppen a legnehezebb körülmények között élő családokat érintették a legérzékenyebben, másrészt az őket segítő intézményeik és segélyprogramjaik működésének folytatását veszélyeztették, éppen akkor, mikor nagyobb szükség van rá, mint valaha. Bár az elmúlt években lehetőségeikhez mérten mindent megtettek intézményeik fenntarthatóságáért. Októbertől minden intézményükben rendkívüli takarékossági intézkedéseket vezettek be, illetve adományozóikhoz és partnereikhez fordultak segítségért, hogy együtt győzzék le ezeket a kihívásokat is, és továbbra is ott lehessenek azok mellett, akiket ez a gazdasági válság most még kilátástalanabb helyzetbe sodort. A krízisbe került családok támogatása mellett igyekezetek adományozóik, támogatóik figyelmét fő célkitűzésükön, az esélyteremtésen tartani. Bár a közösségi programok számát csökkenteniük kellett, de folytatták a 3000 gyermeket segítő Kapaszkodó programjuk fejlesztő foglalkozásait és a nyári táborok sem maradtak el. 2022-ben is folytatódott részvételük a Felzárkózó Települések programban, ahol 11 Jelenlét Ponton nyújtottak felzárkózást segítő szolgáltatásokat a rászorulóknak, ahogy a program jelmondata fogalmaz: a fogantatástól a foglalkoztatásig.  A háborús segélyprogramot támogató egész éven átívelő gyűjtés mellett, 2022-ben is megszervezték hagyományos adománygyűjtő és figyelemfelhívó kampányaikat. Tavasszal Kapaszkodó programjukat, nyáron a 2000 tanuló beiskolázását segítő Iskolakezdés együtt! kampányukat, év végén pedig az immár 27. Adventi Adománygyűjtésüket hirdették meg eredményesen. Lehel László külön kihangsúlyozta és számadatokkal támasztotta alá a szervezet rászoruló családokat és gyermekeket segítő intézményeinek felzárkózásért végzett esély-, illetve közösségteremtő munkáját. Ismertette a hajléktalanok, szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek, valamint a kapcsolati erőszak érintettjeinek támogatásáért tett erőfeszítéseiket és szólt a szervezet Országos Segélyközpontjának munkájáról is. 

 

A jövőbeni tervek között az elnök-igazgató a Segélyszervezet nemzetközi jelenlétének erősítése mellett szólt a hazai intézményhálózat infrastrukturális fejlesztéséről, újabb jelenlét pontok nyitásáról és a logisztikai rendszer továbbfejlesztéséről. Kiemelt célként fogalmazta meg a megnövekedett munkatársi létszám miatt szükséges szervezetfejlesztést, hangsúlyozta: továbbra sem a mennyiség, hanem a minőségi segítségnyújtás a szervezet vezérelve, továbbá ezután is nagy hangsúlyt helyeznek a fenntarthatóságra, a digitális esélyteremtésre, valamint térségfejlesztő programjaikra. 

 

A közgyűlésen az Ökumenikus Segélyszervezet Alapítvány 2022-es tevékenységéről elmondták, hogy többek között egy idősek otthonát működtet, valamint a Segélyszervezet országos intézményhálózatában készülő ajándéktárgyak értékesítésének hátterét biztosítja. A rendezvényen beszámoltak az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány éves tevékenységéről is, mely a Segélyszervezet bővülő hazai képzési feladatait fogja össze, valamint fenntartója az oktatást a tavalyi tanévben megkezdő Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnáziumnak.   

 

Átláthatóság – 2022 a számok tükrében  

Az Ökumenikus Segélyszervezet pénzügyi beszámolóját auditáló KPMG Hungária Kft. képviselője, Takács Norbert jelentésében leszögezte: az Ökumenikus Segélyszervezet közhasznú egyszerűsített éves beszámolója megbízható és valós képet ad a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről. Erről Dr. Hafenscher Károly, a Felügyelő Bizottság tagja adott tájékoztatást a közgyűlésnek, aki elmondta: az Ökumenikus Segélyszervezet 2022-ben 31,159 milliárd forint bevétellel rendelkezett, melyből 3,924 milliárd forintot magyarországi szociális-fejlesztő tevékenységének finanszírozására, 16,184 milliárd forintot pedig külföldi és belföldi humanitárius segítségnyújtásra, illetve nemzetközi fejlesztésre fordított. A 2023. évre elhatárolt céltámogatások és alapok összege összesen 11,050 milliárd forint. Dr. Hafenscher Károly végül elmondta, hogy a Segélyszervezet 2022-es mérlege az előző évihez képest 55%-os növekedést mutat. 

 

Köszönet a támogatóknak! 

Zárszóként Lehel László elnök-igazgató elmondta: „A 2022-es évünkről szóló összegzés amellett, hogy alkalmat ad a visszatekintésre, hálára is késztet minket Teremtőnk és a munkánkat segítő emberek iránt egyaránt. Ehelyütt is köszönetet mondunk sokszínű partneri és adományozói közösségünknek, mely lehetőséget teremt, hogy évről évre többet segítsünk! Ahogy tesszük ezt immár több mint három évtizede: az összefogás erejével”.