Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Beszámoló a Segélyszervezet 2018. évi közgyűléséről

Bővülő és megújuló intézményhálózat, elkötelezett támogatói közösség, nemzetközileg is elismert külföldi humanitárius szerepvállalás

Május 30-án tartotta évi rendes közgyűlését az Ökumenikus Segélyszervezet. Az eseménynek a karitatív szervezet budafoki országos központja adott helyet, részt vettek rajta az Ökumenikus Segélyszervezetet alapító egyházainak vezetői, illetve delegáltjai, a szervezet vezetői és munkatársai. A közgyűlés keretében megtörtént az éves pénzügyi beszámoló és a zárszámadás, továbbá az elmúlt év munkájának kiértékelése mellett Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója beszámolt a jövőbeni tervekről is. A közgyűlés levezető elnöke Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke volt.

Lehel László elnök-igazgató felszólalásában ismertette az Ökumenikus Segélyszervezet 2017-es magyarországi munkáját, nemzetközi szerepvállalását, kitért a társadalmi szolidaritást erősítő tevékenységekre, s bemutatta a szervezet 2018-as terveit is. Elmondta: a pályázatoknak köszönhetően jelentős feladatmennyiséggel bővült, dolgos hétköznapokkal jellemezhető, eredményes esztendőre tekinthetünk vissza. Ezért a munkatársakat illeti köszönetet, akik a kihívásokkal szembenézve lelkiismeretesen és elkötelezetten álltak helyt az év során. Lehel László kiemelte: A megelőző évek lendületével folytatódott a szervezet közösségének építése, hazai és nemzetközi tevékenységének töretlen fejlesztése, mely számokkal jellemezve azt jelenti, hogy több mint 320 munkatárssal, 12 hazai regionális központban, 62 szolgáltatással folyt a munka, összesen 245 projektet valósítva meg. Az év során nagyszámban érkeztek lelkes segítők, 1196 fő önkéntes összesen 4753 munkaórával járult hozzá a szervezet rászorulókat támogató munkájához. A főbb illetve mára állandósult (Felhőtlen Gyermekkor, Iskolakezdés együtt!, a kárpátaljai családok támogatását célzó, illetve a szeretet.éhség.) adománygyűjtő kampányok mellett eredményesek volt a Ne csak szurkolj, segíts! elnevezésű, sporteseményekhez kapcsolódó adománygyűjtő, a meddig mehet? – kapcsolati erőszak ellen indított szemléletformáló, valamint az Adok-Kapok Napok elnevezésű minőségi ruhagyűjtő akció is. Az Ökumenikus Segélyszervezet 2017-ben is nagy hangsúlyt helyezett vállalati kapcsolatainak fenntartására és azok továbbépítésére, illetve minden alkalmat megragadott a támogatói közösséggel és lehetséges adományozókkal sajtón keresztül történő kapcsolattartásra.

A Segélyszervezet hazai rászorulókat támogató szociális tevékenységét bővülő szolgáltatások, egyedülálló modellprogramok, magas szakmai színvonalon végzett munka, építkezés és infrastruktúrafejlesztés jellemezték.. A szervezet gyermeket és családokat segítő intézményei a hazai ellátórendszer biztos és hatékony tagjaként működnek, a szenvedélybetegeket támogató központok pedig sok esetben az utolsó kapaszkodót jelentik bajbajutott embertársaink számára. A Segélyszervezet szociális és fejlesztő központjai a helyi közösségek felé is egyre nyitottabban, egyre többféle szolgáltatással segítik a rászorulókat. A folyamatos bővüléssel párhuzamosan a szervezet nagy hangsúlyt helyez arra is, hogy tevékenységét mindenhol ugyanaz a szociálpolitikai megközelítés határozza meg: a jogok és a kötelességek egyensúlya, a kedvezményezettek felelősségteljes bevonása a segítségnyújtásba, a hosszú távú kitörési pontok keresése. A szegénység elleni küzdelem mellett az Ökumenikus Segélyszervezet továbbfolytatta a kapcsolati erőszak áldozatait segítő ellátásainak fejlesztését.

Az éves nemzetközi munkát összefoglalva Lehel László elmondta, hogy bár helyszínek tekintetében nem, volumenében azonban jelentősen növekedett a Segélyszervezet nemzetközi tevékenysége is. Az állandó erdélyi, vajdasági és kárpátaljai segítségnyújtás mellett a Segélyszervezet Ukrajnában, Afganisztánban és Irakban zajló segélyprogramjai mára nemzetközi színtéren is komoly elismerést vívtak ki. Jelentőségét tekintve 2017-ben kiemelkedtek a segélyszervezet iraki segélyprogramjai, a humanitárius gyorssegélyezésen túl megkezdődtek az újjáépítési és fejlesztési programok is, hogy valódi esélyt kínáljanak a családoknak a háború utáni hazatérésre és a helyben boldogulásra.

Az elnök-igazgató végül azt hangsúlyozta, hogy a most elhangzó beszámolók és számok mögött egy olyan széleskörű összefogás és erős közösség rajzolódik ki, melynek az elkötelezett munkatársak, önkéntesek és adományozók ezrei, illetve egyedülállóan sokszínű partneri kör az alkotói. Lehel László köszönetet mondott a közösség minden tagjának a 2017-es támogatásért, további segítséget kérve a nélkülözőket és bajbajutottakat segítő munka közös folytatásához.

Az Ökumenikus Segélyszervezet 2017-es évének rövid online beszámolója már megtekinthető a www.segelyszervezet.hu/evesjelentes2017 aloldalon, illetve letölthető a szervezet bővebb közhasznúsági beszámolója és pénzügyi jelenése is a  www.segelyszervezet.hu/atlathatosag oldalon.

Átláthatóság – 2017 a számok tükrében 
Az Ökumenikus Segélyszervezet pénzügyi beszámolóját auditálló KPMG Hungária Kft. jelen lévő, illetve a vizsgálatot is vezető képviselője, Boros Judit, jelentésében leszögezte: az Ökumenikus Segélyszervezet közhasznú egyszerűsített éves beszámolója megbízható és valós képet ad a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről. Erről Szemerei Zoltán, a Felügyelő Bizottság tagja adott tájékoztatást a közgyűlésnek. Elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet 2017-ben 4,214 milliárd forint bevétellel rendelkezett, melyből 2,383 milliárd forintot költött karitatív tevékenységének finanszírozására, további 1,831 milliárd forint pedig a már elkezdődött programok 2018-ban folytatódó szakaszaira lett elhatárolva.

Az Ökumenikus Segélyszervezet alapítványának 2017-es tevékenységét Dr. Harmati Béla evangélikus püspök, a kuratóriumi elnöke ismertette. Kiemelte: több adománygyűjtés keretében az alapítvány 4,689 millió forinttal járult hozzá az éves munka támogatásához. Zárszóként Harmati püspök szavai idézhetők, aki Isten áldását kérte az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársaira, az adományozókra és a támogatottakra egyaránt, csak úgy mint a jövőben is folytatódó és egyre gyarapodó segítő munkára.