Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Beszámoló az Ökumenikus Segélyszervezet 2021. évi Közgyűléséről

Május 27-én tartotta évi rendes közgyűlését az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten. A rendezvényen részt vettek az Ökumenikus Segélyszervezetet alapító egyházainak vezetői, delegáltjai, a szervezet vezetői, munkatársai. A közgyűlés keretében megtörtént az éves pénzügyi beszámoló és zárszámadás, továbbá az elmúlt év munkájának kiértékelése mellett Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója beszámolt a jövőbeni tervekről is. A közgyűlés levezető elnöke Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke volt.

Lehel László elnök-igazgató jelentésében ismertette az Ökumenikus Segélyszervezet 2020-as magyarországi munkáját, nemzetközi szerepvállalását, kitért a társadalmi szolidaritást erősítő tevékenységekre, s bemutatta a szervezet 2021-es terveit is. Kiemelte: a tervezés évről-évre összetettebb feladat, hiszen az éppen 30 éve, 1991-ben az egyházak összefogásával született, kis magyar szervezet mára Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert, mintegy 400 főt foglalkoztató és országos intézményhálózatot működtető szervezetévé vált. Ebbe a folyamatba érkezett 2020-ban a mindent borító koronavírus járvány, ami nem egy konkrét régiót, vagy települést érintett, hanem az egész világot. Bekerített és megváltoztatott mindent. Az Ökumenikus Segélyszervezet 2020-as éve is más volt, mint a korábbiak. Megfeszített erővel, de sikerült tartania a tavasszal zászlóra tűzött ígéretét: nem engedte el a rászorulók kezét a járványhelyzetben sem. Mindent újra kellett gondolni, meg kellett tanulni, hogy hogyan lehet járványhelyzetben is ott lenni a rászorulók mellett, a maszkok mögül is emberi arcot mutatni. A nélkülözőket és bajbajutottakat segítő szolgáltatásaink működtetése és a rendkívüli segélyprogramok mellett, a járvány alatt is folytatódtak a fejlesztések: az intézményhálózat bővítése, a szociális és fejlesztő központok modernizálása, környezetbaráttá és fenntarthatóvá tétele. A látványos építkezések mellett a „háttérben” folytatódott a szervezet fejlesztése is: megújuló struktúra, az intézmények szakmai munkájának egységesítése a konzervatív értékek jegyében, a segélyszervezet hatékonyabb működésének elősegítése új rendszerek bevezetésével. Az intézmények számával, illetve meglévő intézményeken belüli fejlesztésekkel tovább növekedett gyerekek felzárkózását segítő Kapaszkodó program is, mely mára több mint 3000 gyermek számára nyújt egész éves, rendszeres fejlesztő- és élményprogramokat.

Beszámolójában Lehel László kitért a Segélyszervezet humanitárius segélyakcióira is: ahogy itthon, úgy ukrajnai és iraki irodák munkájában is váratlan kihívásokat hozott a világjárvány. Az itt végrehajtott programokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a Hungary Helps program támogatásával hajtja végre a Segélyszervezet. A hosszabb távú programokat megvalósító munkatársak új kihívásokkal néztek szembe, a tervezett tevékenységeink nagyszabású humanitárius, illetve egészségügyi ellátást támogató programelemekkel egészültek ki. Az állandó képviseletek munkája mellett ebben az évben is több alkalommal nyújtott azonnali segítséget a Segélyszervezet krízishelyzetekben, így többek között Örményországban és Libanonban – mondta az elnök-igazgató, majd ismertette a szervezet határon túli – kárpátaljai, erdélyi és vajdasági – szerepvállalását is.

A jövőbeni hazai tervek között Lehel László példaként említette újabb intézmények – 5 Jelenlét Pont, illetve egy újabb debreceni központ – nyitását, a rászoruló gyermekek járványhelyzet miatt tovább halmozódó hátrányainak leküzdését, valamint a konzervatív szociális munka alapelveinek írásos kidolgozását és az e témában indítandó képzéseket. Szólt az olaszliszkai Tanoda bővítéséről, több intézmény energetikai korszerűsítéséről, egy kastélyosdombói új Közösségi tér létrehozásáról, illetve az országos raktárbázis további fejlesztéséről is. A nemzetközi szerepvállalás kapcsán az iraki hosszabb távú jelenlét biztosítását, az ukrajnai jelenlét erősítését, egy etiópiai képviselet nyitását, illetve a horvátországi földrengés utáni újjáépítésben való komoly szerepvállalást emelte ki az elnök-igazgató.

AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET 2020-AS ÉVÉNEK RÖVID ONLINE BESZÁMOLÓJA MÁR MEGTEKINTHETŐ A HTTPS://WWW.SEGELYSZERVEZET.HU/EVESJELENTES2020

ALOLDALON, ILLETVE LETÖLTHETŐ A SZERVEZET BŐVEBB KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓJA ÉS PÉNZÜGYI JELENÉSE IS A HTTPS://WWW.SEGELYSZERVEZET.HU/HU/ROLUNK/ATLATHATOSAG OLDALON.

 

 

Átláthatóság – 2020 a számok tükrében

Az Ökumenikus Segélyszervezet pénzügyi beszámolóját auditáló KPMG Hungária Kft. képviselője, Fürj Gábor jelentésében leszögezte: az Ökumenikus Segélyszervezet közhasznú egyszerűsített éves beszámolója megbízható és valós képet ad a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről. Erről Dr. Hafenscher Károly, a Felügyelő Bizottság tagja adott tájékoztatást a közgyűlésnek. Elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet 2020-ban 11,582 milliárd forint bevétellel rendelkezett, melyből 6,347 milliárd forintot költött karitatív tevékenységének finanszírozására, további 5,235 milliárd forint pedig a már elkezdődött programok 2021-ben folytatódó szakaszaira lett elhatárolva.

Az Ökumenikus Segélyszervezet alapítványának 2020-es tevékenységét Fekete Károly református püspök, a kuratórium elnöke ismertette. Kiemelte: több adománygyűjtés keretében az alapítvány több mint 100 millió forinttal járult hozzá az éves munka támogatásához.

Zárszóként Lehel László elnök-igazgató szavai idézhetők:   

A 2020-as esztendőt jellemző rendkívüli növekedés mögött egy egyre erősebb adományozói és partneri közösség rajzolódik ki. Éves közgyűlésünk amellett, hogy alkalmat ad a visszatekintésre, mindig hálára is késztet minket, Teremtőnk és a munkánkat segítő emberek iránt egyaránt. Ehelyütt is köszönetet mondunk partnereinknek és adományozóinknak, önkénteseinknek, és kérjük további támogatásukat, hogy együtt évről évre többet segíthessünk! Ahogy tesszük ezt immár 30 éve: az összefogás erejével.