Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Együttműködési megállapodást írt alá Kárpátalja új kormányzója és az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője

Sajtóközlemény, Budapest-Ungvár, 2020. május 25.

Együttműködési megállapodást írt alá Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Olekszij Petrov, Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal új elnöke és Gerevich János, a Segélyszervezet ukrajnai képviseletének vezetője május 21-én, Ungváron. A dokumentum aláírását megelőző megbeszélésen részt vett Petruska István, a járási közigazgatás elnöke is. A felek az Ökumenikus Segélyszervezet elmúlt évtizedekben végzett ukrajnai humanitárius segítségnyújtásáról és a két ország járványhelyzetben kiemelkedő együttműködésről tanácskoztak. Kárpátalja kormányzója nagy elismeréssel szólt a magyar szervezet munkájáról, különös tekintettel a jelenlegi COVID19 járványhelyzetben, szoros kormányzati együttműködésben megvalósított segélyprogramokra. Megerősítették azt a törekvést, hogy a humanitárius akciók mellett a járványkezelés magyarországi tapasztalatainak átadása is fontos segítséget jelenthet a következő időszakban Kárpátalja számára.

 

Hangsúlyozták, hogy az együttműködési memorandum új szakaszt nyithat a segélyszervezet Kárpátalján végzett munkájában, miután a segítő tevékenység minden korábbinál szorosabb és gördülékenyebb együttműködésben valósulhat meg. A megállapodás szerint az együttműködés több területre is kiterjed, úgy mint a lakosság életkörülményeinek javítása, szociális és egészségügyi védelme; a humanitárius és társadalmi területek fejlesztését segítő projektek végrehajtása; és a rászoruló családok, a fogyatékkal élők és az egyedülálló idős emberek kiemelt támogatása.

A memorandum kiemelten említi a koronavírus elleni küzdelemben való együttműködést, melyben az Ökumenikus Segélyszervezet a március óta eltelt időszakban Kárpátalján is jelentős szerepet vállalt: fertőtlenítőszereket, maszkokat, kesztyűket és immunerősítő szereket adományozott egészségügyi és szociális intézményeknek, valamint magánszemélyeknek, továbbá több ezer élelmiszer- és higiénés csomaggal segítette a lakosságot. Az Ökumenikus Segélyszervezet juttatta el a magyar kormány nagymértékű COVID19 védőeszköz támogatását is, melyből határon túli kórházak, gyermekkórházak, infektológiai gyógyintézet, kardiológiai intézet, mentőszolgálat, idősotthon valamint családorvosok részesültek. A következő időszakban további 5.000 időskorú, nagycsaládos, hátrányos helyzetű család, gyermekét egyedül nevelő szülő, fogyatékkal élő, illetve egészségügyi dolgozó részesül élelmiszer- és higiénés csomag adományban. A Segélyszervezet tervezi a járványhelyzettel kapcsolatos humanitárius segítségnyújtásának kiszélesítését Kárpátalján, valamint segítségnyújtás biztosítását Herszon és Zaporizzsja megyékben is.