Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Érintkezésmentes Adománypont nyílt a Budafoki Szomszédok Piacán

Budafok-Tétény önkormányzata és az Ökumenikus Segélyszervezet összefogásának köszönhetően egyedülálló adományozási lehetőség nyílt a Budafoki Piacon. A Segélyszervezet által kihelyezett terminálon keresztül, egy bankkártya használatával bárki biztonságosan segítheti rászoruló embertársait.

Az Adománypont átadásán Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere kiemelte, hogy egy erős közösséget az jellemez leginkább, ahogyan bánik az elesettjeivel. A járványhelyzet, mint mondta, innovatív megoldásokat kíván az önkormányzattól, ilyen a most megnyílt érintkezésmentes Adománypont is.

A pandémia komoly nehézséget okoz a bajbajutottaknak, de a nekik segítő kezet nyújtó csoportoknak is. Idén nincs esély az adakozásra az eddig megszokott helyszíneken, a leglátogatottabb adventi vásárok forgatagában, ezért is jelentett külön örömet a segélyszervezet közösségének, amikor Budafok-Tétény elöljárói felajánlották, hogy a biztonsági szabályok betartásával adománypontot hozhatnak létre központjuk helyszínén, Budafokon – fogalmazott Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta, idén már 25. alkalommal indították útjára az Országos Adventi Pénzadománygyűjtést, melynek rendkívüliségét az érintkezésmentes adománypont is jól mutatja. Az adományterminálon keresztül egy ötszáz forintnál nem kisebb, tetszőleges összeget lehet adományozni bankkártyával. A támogatást a Segélyszervezet itt is önkéntesei által készített, a terminál mellett kihelyezett tálból elvehető egyedi mézeskalácsszívvel köszöni meg – emelte ki Gáncs Kristóf, hozzátéve: az összefogáshoz nemcsak Budafokról, hanem az egész országból lehet csatlakozni.  A 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként bármikor és bárhonnan lehet 250 forintot adományozni, aki pedig nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat.