Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Helyi családok által befogadott menekülteket is támogat a Segélyszervezet

Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei, a Katolikus Karitász helyi segítőpontjával szoros együttműködésben, továbbra is azonnali segítséget nyújtanak a Barabásra érkező menekülteknek. Az elmúlt napokban a Segélyszervezet több száz menekült Záhonyra szállításában nyújtott segítséget.

A munkatársak nemcsak az Ukrajnából érkező és a falun áthaladókat segítik, hanem az összes olyan helyi családdal folyamatosan kapcsolatban állnak, akik rövid vagy hosszú távra menekülteket fogadnak be. Őket napi rendszerességgel hidegélelemmel, hetente többször pedig főzéshez szükséges alapanyagokkal látják el. Az Ökumenikus Segélyszervezet helyben dolgozó önkéntesei és munkatársai folyamatosan mérik föl a szomszédos településeket is. Gelénes, Vámosatya, Tiszaszalka és Csaroda falvakban számos olyan befogadó családnál laknak ukrán vagy kárpátaljai magyar menekültek, akiknek élelmiszerre és higiénés eszközökre van szükségük – nekik is segítséget nyújtanak.

A munkatársak példaként említettek egy nagyszülő párt, akiknek lánya és annak ukrán férje kint maradt, de 8 és 12 éves gyermekeiknek most ők nyújtanak biztonságos otthont. Az édesapa hadkötelesség okán nem hagyhatja el Ukrajnát, az édesanya kitart mellette, amíg lehet, így a szülőknek és gyermekeiknek egymástól külön kell élniük a mindennapokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet összesen több mint 200 főt lát el rendszeresen Barabáson és a környező településeken. A tárgyi adományok mellett többek között tolmácsolással, illetve adminisztratív ügyekben is támogatást nyújtanak, például azoknak, akiknek a továbbutazáshoz van szükségük papírokra.