Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Idén is megtelt a 2000 iskolatáska – köszönet az adományozóknak!

Tizenegyedszerre hirdette meg Iskolakezdés együtt! országos segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. A szomszéd országban zajló háború hatásai és a nehéz gazdasági helyzet miatt idén is duplája volt a célkitűzés a korábbiaknak, így összesen 2000 nehéz helyzetbe került gyermeket kívántak segíteni egyenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal. Ez alkalommal is fontos cél volt, hogy az adományok még az első becsöngetés előtt célba érjenek, amihez az adományozók mellett a gyűjtés partnerei is jelentősen hozzájárultak.

Augusztusban egymást követték a Segélyszervezet figyelemfelhívó akciói azzal a céllal, hogy minél többen csatlakozzanak az országos összefogáshoz. A fő cél 20 millió forint összegyűjtése volt, amelyből a Segélyszervezet 2000 gyermek számára tudott egyszeri, fejenként tízezer forint értékű segítséget nyújtani. A kedvezményezettek jórészt a szervezet intézményeiben és azok látókörében élő családok gyermekei közül kerültek ki, de az Országos Segélyközpont révén hazánk minden pontjára eljutott az iskolakezdési támogatás. A csomagok összeállításához szükséges pénzen felül beérkezett adományokat ezúttal is a gyermekek felzárkózását elősegítő Kapaszkodó program egész éves munkájának támogatására fordítják.

A kampány üzenetét idén is sokan meghallották: több mint 100 ezer hívás/sms érkezett a 1353-as adományvonalra, így több mint 25 millió forint felajánlást sikerült összegyűjteni. Az Iskolakezdés együtt! összefogás sikerében a magánszemélyek mellett idén is meghatározó szerepet játszottak a segélyakció állandó partnerei.

Az E.ON az első évektől kezdve kiemelt partnere a segélyakciónak és idén is 5 millió forint értékű támogatással járult hozzá a rászoruló gyerekek beiskolázásához, így – az utóbbi három év dupla mennyiségű tanszercsomagjaival számolva – elmondható, hogy a 11 év alatt több mint 14 ezer tanszercsomag adomány összeállításához járultak hozzá. Mivel a családok kisebbekből és nagyobbakból állnak, ezért nem csak az iskolásokra, hanem az óvodásokra is gondolt az energiavállalat: további 5 millió forint adománnyal az óvodás kisgyerekek évkezdését is támogatta, fejenként 10.000 forint értékben.

A csomagok célba juttatásban logisztikai partnerként a Magyar Posta is segített. A Herlitz Magyarország Kft. a tanszerek kedvezményes beszerzésében való együttműködésen túl több mint 100 új iskolatáskát is adományozott, több vállalat pedig természetbeni adománygyűjtéssel és munkatársainak önkéntes munkájával csatlakozott a felhíváshoz. Fentieken kívül sokan a www.iskolakezdesegyutt.hu honlapon keresztül bankkártyával, illetve átutalással és csekken is adományoztak. A Magyar Posta emellett idén elgondolkodtató kisfilmmel hívta föl a figyelmet arra, hogy még a legegyszerűbb, mindennapi feladatok elvégzése is lehetetlen kihívássá válik a megfelelő írószerek hiányában.Médiapartnerként idén is csatlakozott az adománygyűjtéshez a TV2 Csoport, amely az Iskolakezdés együtt! TV spot sugárzásával és a segélyakciók rendszeres bemutatásával segítette a figyelemfelhívást, a pénzadománygyűjtést. A Sportfive Hungary Kft. pedig a Ferencvárosi Torna Club egyik bajnoki futballmeccsén szervezett adománygyűjtést az Iskolakezdés együtt! segélyakció keretében támogatott rászoruló gyerekek javára.

Az Ökumenikus Segélyszervezet ezúton is köszönetet mond minden adományozónak és partnernek, akik hozzájárultak az összesen több mint 38 millió forint adomány összegyűjtéséhez.

Több mint segély: ESÉLY

Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött kétezer gyermek iskolakezdési támogatásához szükséges összegen felül beérkező pénzadományból a szervezet országos intézményhálózatának Kapaszkodó programjaiban éves szinten részt vevő, több mint háromezer diák felzárkózását támogatja egész évben; rendszeres fejlesztő foglalkozásokat szervezve számukra a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez. E program a járványhelyzet alatt sem szünetelt, sőt: a munkatársak minden rendelkezésre álló eszközzel segítettek a gyermekeknek, hogy be tudjanak kapcsolódni a digitális oktatási rendbe. A Segélyszervezet folytatja a korábbi években megkezdett Kapaszkodó 2.0. néven speciális programot, melyet az E.ON csoport támogatásával valósít meg a lemaradások leküzdésére, azoknak a gyermekeknek, akik körülményeik miatt kevésbé hatékonyan tudtak bekapcsolódni a digitális oktatásba.

Figyelemfelhívó akciók ismert önkéntesekkel

Az Iskolakezdés együtt! akció mellé idén is számos híresség állt. Wolf Kati, a kampány arca, az adománygyűjtés első állomásától az utolsóig végig kísérte és segítette a kezdeményezést. Lékai-Kiss Ramóna amellett, hogy az adománygyűjtő szpotokhoz adta a hangját, és közösségi felületein is folyamatosan népszerűsítette az adománygyűjtést.

A csomagok összeállításában és átadásába is több ismert ember bekapcsolódott be, így többek között Mezei Léda Réka színész, Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Vitányi Judit Az esemény fénypontja a szabadtéri mozi volt, ahol a nagy sikerű Harry Potter és a bölcsek köve első részét tekinthették meg a nézők. A film előtt pedig Szabados Ági, híradós és olvasásnépszerűsítő személyesen hívta fel a figyelmet az adománygyűjtés célkitűzéseire.

A várossal szoros együttműködésben és a FrieslandCampina Hungária támogatásával megvalósult nagyszabású rendezvény délutánján több játék- és sportprogramban próbálhatták ki magukat a kilátogató felnőttek és gyerekek: volt többek között óriás dominó, activity és memória, valamint „esélyegyenlőtlenségi” csocsó és kapura rúgás is. A rendezvényre idén is kitelepült a Hansdonner Sörház minden eladott termékből 250 forint támogatta a segélyakciót.