Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Karanténban működő otthonokban élő családoknak fogad adományokat a Segélyszervezet

Sajtóközlemény, Budapest, 2020. március 26.

 

Az egyik otthon 3 havi ellátását a Life- és Ozone Televízió vállalta

Példaértékű felajánlás érkezett az Ökumenikus Segélyszervezethez a napokban. A Life- és az Ozone televízió elsőként csatlakozott ahhoz az összefogáshoz, amelyet átmeneti otthonokban élő, a járvány miatt karanténba került családok ellátására hirdetett meg a szervezet. A felajánlott 5 millió forintból a Segélyszervezet az öt általa működtetett átmeneti otthon egyikének 3 havi teljes ellátását tudja biztosítani. Ez elsősorban a napi háromszori étkezést, a védekezéshez szükséges tisztító, fertőtlenítő és személyes higiéniai termékeket jelenti, de jut belőle játékokra is.

A másikról való gondoskodás, a rászorulók támogatása veszélyhelyzet idején felértékelődik. Ezért a két csatornát működtető Mediavivantis Zrt. bízik abban, hogy más cégek is követik a példáját, hiszen közös felelősség, egy ilyen nehéz helyzetben, a bajba jutott családok támogatása. Azért, hogy a másik négy átmeneti otthon működtetése is biztosítva legyen, kampányt indítanak a maguk eszközeivel , saját felületeiken és az összefogásba minél több nézőt is igyekeznek bevonni. Remélik, hogy együtt ez is sikerülhet!

A legjobbkor jött a támogatás, hiszen rendkívüli helyzettel és feladatokkal szembesültek a Segélyszervezet által működtetett családok átmeneti otthonai. Ezekben az intézményekben lakhatásukat elvesztett vagy bántalmazás elől elmenekült, jellemzően kisgyermekes családok élnek.  A 40 fős intézményekben a járványhelyzet miatt szigorú látogatási és kijárási tilalmat vezettek be a veszélyhelyzet idejére. A karantén szerű működésben csak a segélyszervezet munkatársai látogathatják a központot, az otthonokban élő családok teljes körű ellátását a Segélyszervezetnek kell megoldani, ami  jelentős forrásokat emészt föl. Az élelmezés mellett ugyanis meg kell oldani a tisztító és személyes higiéniai cikkek biztosítását, illetve a járvány elleni védekezés eszközeit is. Ezen felül az intézmények munkatársai mindent megtesznek azért is, hogy a gyerekek részt tudjanak venni a digitális oktatásban,  és hogy a tanuláson túl, biztosítsák a sport és a játék lehetőségét is, melyek segítenek feloldani, tompítani a bizonytalan ideig tartó bezártság okozta feszültségeket.

Súlyosan érinti a járványhelyzet az Ökumenikus Segélyszervezet valamennyi intézményének működését. Bár a családok és gyerekek felzárkózását segítő közösségi programok minden nappali ellátást nyújtó intézményben felfüggesztésre kerültek, a munkatársak nem engedik el a környezetükben élő rászorulók kezét. A szociális szolgáltatások egy részénél a segítő munkát úgy szervezték át, hogy a kapcsolattartás ne igényeljen személyes találkozást, tehát a tanácsadások telefonon vagy online, az adományátadások pedig kontakt nélkül zajlanak.