Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

Megkezdte a tanszercsomagok kiszállítását a rászorulóknak a Segélyszervezet

Az Iskolakezdés együtt! segélyakció vége felé közeledve gőzerővel zajlik az új, minőségi tanszerekből álló csomagok összeállítása és megkezdődött az adományok kiszállítása is. A munkatársak és önkéntesek folyamatosan dolgoznak, hogy a segítség a szervezet országos intézményhálózata és a Magyar Posta segítségével, a koronavírus miatt idén kétszer annyi, azaz összesen 2000 gyerekhez eljusson az első becsengetés előtt. Bár napról napra gyűlik a pénz a 1353-ra érkező 250 forintos hívásokból, még mindig sok adományra van szükség, hogy teljesüljön a Segélyszervezet augusztus közepén meghirdetett célkitűzése.

Megkezdődött a tanszercsomagok kipostázása is, mely alkalomból egy rászoruló családnak postásautóval vitték el az adományt. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnökigazgató-helyettese elmondta:

nagy öröm, hogy idén is sokan álltak már a segélyakció mellé és most, a kampány hajrájában is várjuk a hívásokat, hogy mind a 2000 gyermeknek segíteni tudjunk a beiskolázásban.

A 1353-as adományvonalat tárcsázók és a segélyszervezet honlapján adományozók mellett Gáncs Kristóf köszönetet mondott az adománygyűjtésben és az Iskolakezdés együtt! segélyakció logisztikájában is segítséget nyújtó Magyar Posta Zrt.-nek. Hozzátette: Jó ütemben halad a segélyakció, így minden esély megvan rá, hogy tanévkezdésig az összes csomag eljut a magyarországi gyerekekhez. Emlékeztetett: a korábbi évekhez hasonlóan, a tanszercsomagokhoz szükséges forrásokon felül beérkező adományokból a Segélyszervezet az év többi időszakában is támogatni tudja Kapaszkodó programjának keretében a rászoruló gyerekeket.

A csomagok összeállításában önkéntesekkel, az adományok célba juttatásában pedig szállítással segítő Magyar Posta Zrt. képviseletében Panulin Ildikó, a vállalat szóvivője azt mondta:

Az idei tanévkezdés a családok számára talán még nehezebb lehet a koronavírus- járvány miatt, mint a korábbi években volt. Ezért kiemelten fontos, hogy a vállalatok legalább szinten tartsák vagy ha tudják, bővítsék támogatásaikat. A Magyar Posta számára egyszerre hagyomány és kötelesség támogatni az Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdési akcióját a rendelkezésre álló eszközeivel, ahogy az elmúlt 8 évben is tettük. Bízunk benne, hogy a célul tűzött duplázás sikeres lesz, és a postások kétszer annyi csomagot kézbesíthetnek.

A tanszercsomagok mai összeállításában és a rászoruló családhoz való eljuttatásában Wolf Kati énekesnő, a kampány arca segített önkéntesként. A sztárok az elmúlt napokban saját közösségi felületeiken is arra biztatták követőiket, hogy aki teheti, hívja a 1353-as adományvonalat vagy adományozzon a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon.