Van kitől segítséget kérni, és van kiút a bántalmazó kapcsolatból!
16 napos online akció indul a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján
Az Ökumenikus Segélyszervezet arra figyelmeztet, hogy nagyon fontos egyáltalán felismerni, hogy mi magunk vagy éppen ismerősünk bajban van, hiszen míg a médiában legtöbbször csak a fizikai illetve szexuális bántalmazás jelenik meg, addig számos más módon is jelen van a kapcsolati erőszak. A szóbeli, lelki, sőt akár gazdasági bántalmazás akár észrevétlenül, de súlyosan veszélyezteti a kapcsolatokat és menekülni kell belőlük. Az Ökumenikus Segélyszervezet üzenete egyértelmű: Van kitől segítséget kérni és van kiút a bántalmazó kapcsolatból!
Sándor-Lenkei Aida, a Ökumenikus Segélyszervezet szakmai vezetője hangsúlyozta: „A segítségkérés lehetősége azért is fontos, mert az áldozat számára gyakran nehéz és hosszú folyamat felismerni, hogy bántalmazó kapcsolatban él, és legalább ennyire nehéz számára az abból való kilépés főleg, ha vagyon, lakhatás vagy közös gyermek is összeköti őt a bántalmazóval. Amikor mégis felismeri, hogy a kapcsolata nem egészséges és készen áll a kilépésre, a szakemberek szerint elengedhetetlen, hogy minél többen álljanak mögötte és támogassák”.
Az Ökumenikus Segélyszervezet közel két évtizedes tapasztalattal rendelkezik az áldozatok ellátása és rehabilitációja terén. Online anonim tanácsadó szolgáltatást nyújt tematikus weboldalán keresztül, Budapesten, Miskolcon, Szolnokon és Orosházán nyílt krízisambulanciáin pedig személyesen is bárki tanácsot tud kérni jogász, pszichológus és szociális szakembereitől. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai tartanak tanácsadást Szegeden és Békéscsabán is, más szervezetek működtetésében pedig Devecseren, Mosonmagyaróváron és Kaposváron, azaz összesen kilenc központtal érhető el személyes tanácsadás a kapcsolati erőszak áldozatai számára. Az Ökumenikus Segélyszervezet az ellátórendszer, illetve az ágazat munkáját országos módszertani szervezetként is támogatja. 2024-től ellátja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) szakmai irányítását, ettől az évtől pedig a magyar BrightSky alkalmazást is az Ökumenikus Segélyszervezet működteti.
Az Európai Unió és az Európai Szociális Alap Plusz támogatásával a kapcsolati erőszak által veszélyeztetett ukrajnai menekült nőket is segíti az Ökumenikus Segélyszervezet. Az érintettek a karitatív szervezet Ukrajnai Menekülteket Támogató Központján keresztül online és személyesen is kérhetik szakemberek segítségét.
Az elmúlt években véghez vitt komoly szolgáltatás-fejlesztéseknek köszönhetően a Segélyszervezet mára az egyik legnagyobb olyan hazai szervezetté vált, amely a prevenciótól, a szakemberek által nyújtott tanácsadáson és a szemléletformáló kampányokon át, az azonnali kríziskezelésen keresztül, egészen a reintegrációs szolgáltatásokig nyújt ellátásokat és működtet programokat az ország több pontján. Az elmúlt egy évben a krízisközpontokban és titkos menedékházakban több mint 560, a krízisambulanciákon pedig közel 700 bántalmazott kapott segítséget. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat január óta 9.313 db hívást fogadott és október végéig mintegy 650 esetben 1.890 fő kríziselhelyezését kezdeményezte, biztosítva ezzel a bántalmazottak biztonságos környezetét, és komplex támogatását.
Segítséget az alábbi elérhetőségeken tudnak kérni az áldozatok, illetve a hozzájuk közelállók:
- Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: 0-24-ben ingyenesen hívható a +36 80 20 55 20 telefonszámon
- www.aszeretetnemart.hu oldalon megtalálható a kríziskezelő ambulanciák elérhetősége, illetve az online anonim tanácsadó felület. A szolgáltatás ingyenes.
- BrightSky alkalmazás letölthető a Google Play Áruházból és hamarosan az App Storeból is https://hu.bright-sky.org/hu-HU/home