Visszatelepülőket segítő központot hozott létre a Segélyszervezet Moszul közelében
A cél a Ninive-fennsíkra visszatérő keresztény családok újrakezdésének támogatása
A Moszul melletti Bashiqa településen hozta létre újabb iraki központját az Ökumenikus Segélyszervezet. A 2016-ban létrejött erbili irodája mellett, ez már a második folyamatosan működő képviselete a térségben a magyar humanitárius szervezetnek. A központ a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, a Hungary Helps program keretében végrehajtott 500 millió forint értékű segélyprogram részeként nyújt segítséget a helyben boldoguláshoz a háború után visszatérő családoknak.
Az ökumenikusok által létrehozott „Returnee Support Center” (visszatelepülőket segítő központ) többek között 30 magánház felújításához nyújt támogatást és 162 családot lát el tüzelővel. A központ célkitűzései között a program második szakaszában olyan közösségi fejlesztések is szerepelnek mint egy 600 fős iskola újjáépítése és a 2500 ember számára alapvető életszükségletet biztosító helyi vízellátás rehabilitációja. Az elsősorban üldözött keresztény családok visszatérését támogató segélyprogramhoz a közelmúltban adománygyűjtéssel csatlakozott az Magyarországi Evangélikus Egyház is. Az evangélikus gyülekezetek 2017 adventjén 15 millió forintot gyűjtöttek össze, melynek köszönhetően további 10 család házának felújítását tudja támogatni a Segélyszervezet Bashiqában.
A visszatelepülést támogató központ megnyitása kapcsán a helyszínre érkeztek a Segélyszervezet humanitárius szakemberei, akik a helyi munkatársakkal közösen a következő hetekben a központ elindítása mellett további helyszíni felméréseket is végeznek, valamint egyeztető tárgyalásokat folytatnak a helyi és a nemzetközi partnerszervezetekkel.
Háttér:
Az Ökumenikus Segélyszervezet 2003-ban indította első iraki segélyprogramját, az Iszlám Állam 2014-es térnyerését követően pedig rendszeres segélyakciókat hajtott végre a háború elől menekülő családok támogatására. A segélyakciók által támogatott üldözött kisebbségek közül kiemelkednek a keresztény közösségek, akik legtöbb esetben néhány nap leforgása alatt kényszerültek elhagyni a korábbi lakhelyüket. Az Ökumenikus Segélyszervezet 2016-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az iraki kurdisztáni Erbilben nyitott központjának célkitűzése, hogy hosszú távú segélyprogramjaival hatékony segítséget nyújtson a háború miatt nehéz helyzetbe került családok helyben maradásához, életük újrakezdéséhez.