Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

1353: változik a támogatás összege 2023-ban

Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik az év 365 napján, ételt, otthont, esélyt adva a rászorulóknak. A többszörösére megnövekedett energia árak, az égbe szökő élelmiszer árak most ennek a munkának a folytatását is veszélyeztetik.

Az utóbbi időben mindent megtettünk intézményeink fenntarthatóságáért: minden beruházás illetve új fejlesztés során kiemelt szempont volt az energiahatékonyság, a napelemek, illetve energiatakarékos rendszerek telepítése, de a rendkívüli áremelkedések miatt a Segélyszervezetnél jelentkező összes többletteher optimista számítások szerint is meghaladja a 200 millió forintot.

Hisszük, hogy közös társadalmi érdekünk, hogy 2023-ban is segíteni tudjuk azokat a nélkülözőket, akiknek most nagyobb szükségük van rá, mint valaha. Ezért azt a döntést hoztuk, hogy megemeljük az éjjel-nappal hívható adományvonalunkra érkező támogatás összegét:

2023. januárjától a 1353-as számra indított minden hívás és sms 500 forintos hozzájárulást jelent a segítségnyújtás folytatásához. 

Átállás időpontja szolgáltatók szerint:

Digi/Invitel: 2023. január 3.

Telekom: 2023. január 1.

Yettel: 2023. január 10.

Vodafone: 2023. január 2.

A 1353-as adományvonalon gyorsan és egyszerűen lehet támogatni segélyszervezetünk munkáját. Évente több alkalommal indítunk tervezett, célzott adománygyűjtéseket, illetve krízishelyzetekben rendkívüli gyűjtést hirdetünk a bajbajutottak megsegítésére. A beérkező adományokat mindkét esetben a kijelölt időszakban meghatározott célokra fordítjuk.

(A 1353 csak magyarországi telefonszámokról hívható)