Kijevi humanitárius központ nyitásával lép új szakaszba az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai segélyprogramja
A május 13-án, pénteken tartott budapesti sajtótájékoztató keretében a két szervezet vezetője beszámolt a magyar és nemzetközi összefogással megvalósuló segélyprogram következő szakaszáról.
Lehel László elmondta, mára az Ukrajnát elhagyó menekültek száma lassan eléri a 6 milliót, az országon belül pedig mintegy 8 millió ember keres átmeneti menedéket a háború elől. Az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország legnagyobb humanitárius segélyprogramjának végrehajtójaként, illetve az ACT Alliance nemzetközi összefogással megvalósuló segélyprogramjának vezetőjeként eddig 225 kárpátaljai, többek között iskolákból, művelődési házakból kialakított menekültszállót támogat, Ukrajna további régióiban pedig lembergi és kijevi humanitárius központján keresztül segít. Az elnök-igazgató kiemelte, hogy eddig közel 100.000 emberhez jutott el élelmiszer, higiéniás eszközök, gyógyszer, pszichoszociális tanácsadás, illetve átmeneti szállás formájában nyújtott támogatást a segélyprogram, amely a hazai és ukrajnai területeken végzett humanitárius gyorssegélyezés mellett, immár a visszatelepülést, az újjáépítést segítő hosszú távú segélyprogramokat helyezi előtérbe.
Jouni Hemberg a sajtóeseményen kifejtette, nagyon örül magyar testvérszervezetükkel, az Ökumenikus Segélyszervezettel való együttműködésnek, melynek köszönhetően egy Ukrajnában már működő szervezet munkájába tudtak, gyorsan és hatékonyan bekapcsolódni. A közös munka során sokat tanul egymástól a két szervezet: a finn szervezet hatalmas tapasztalattal rendelkezik az oktatás terén, így Ukrajnában is ezt a területet kívánják kiemelten támogatni, többek között iskolák felújításával, tanárok képzésével és gyermeknek nyújtott pszichoszociális segítségnyújtással – eljutva később olyan északi területekre is, ahová a harcok miatt eddig nem volt lehetőség.
Lehel László és Jouni Hemberg egyaránt hangsúlyozták, hogy a most aláírt szerződés része az Ukrajnában dolgozó ACT Alliance tagok összefogásának, mely közös munkába a további tagokat várják.