Adományozás

Míg a világ most a Kelet-Ukrajnában újonnan felszabadított területekre figyel, kevés szó esik azokról a mindvégig helyben maradókról, akik a háború első napjától nélkülöznek és helyzetük egyre romlik. Segélyszervezetünk az elmúlt napokban elsők között juttatott célba segélycsomagokat Harkivban. A segélyakciót végrehajtó munkatársaink helyszíni felméréseket is végeztek.  Tapasztalataik szerint a térség soha nem látott humanitárius krízissel néz szembe, melyet a háborús rombolások mellett tovább mélyít a már beköszöntött hideg idő is.

A legnagyobb probléma a szétlőtt, így lakhatatlanná vált házak, lakások állapota, melyeket lehetetlen kifűteni. Míg a falvakban szétszórtan élnek a jobb állapotban maradt épületekben, a városokban sok száz ember tölti az éjszakákat a szellemvárosszerű lakótelepek pincéiben. Legtöbbjük a telet is itt tervezi átvészelni. „Sokkoló volt látni a romos házakat, lakásokat, valamint a vizes, dohos és sötét szuterénekbe hosszú távra berendezkedők körülményeit” – mondta el a felmérésben részt vevő Giuliano Stochino Weiss, szervezetünk ukrajnai humanitárius szakértője. A háború kezdetétől  az ukrajnai segélyprogramunkban dolgozó munkatársunk hozzátette, hogy vannak, akik az önkormányzat által fenntartott, de hiányos felszereltségű óvodaépületekben húzhatják meg magukat.

Giuliano Stochino Weiss kiemelte: a helyzetet tovább fokozza azon boltok számának fogyatkozása, melyekben csupán az alapvető árucikkek érhetők el, sőt azok sem folyamatosan. Mivel a munkanélküliség hosszú ideje növekszik, így a lakosok zöme nem rendelkezik bevétellel sem, amiből vásárolni tudna. Az eddigi több tonnányi e térségbe juttatott korábbi (élelmiszer és higiéniás eszközök) segélyszállítmányunk mellett a közeljövőben további adományokkal szeretnénk segíteni a Harkivban és a környéken lakókat, a háborúban legtöbbet szenvedett régiók egyikét. Az eddig a térségbe juttatott segélyszállítmányaink mellett jó hatékonysággal működik a rugalmas felhasználású készpénzes támogatási forma is, hiszen az alapvető szükségleteik mellett minimálisan a személyre szabott igényeiket is ki tudják elégíteni a bajbajutottak.

Az ukrajnai menekülteket segítő munkánkról a http://ukrajna.segelyszervezet.hu weboldalon lehet bővebben olvasni, ahol lehetőség van a segélyprogram támogatására is.