Újabb jelentős fejlesztésekkel támogattuk a Beregszászi Járási Kórházat
A több ütemben megvalósuló segítségnyújtás a betegellátás színvonalának javítását, a korszerű működés feltételeinek megteremtését, valamint az évek óta zajló háborús helyzet miatt megnövekedett egészségügyi terhek kezelését szolgálják. A Hungary Helps támogatásával megvalósult fejlesztéseket személyes bejáráson köszönte meg Ukrajna egészségügyi minisztere és az Ukrán Elnöki Hivatal helyettes vezetője.
A most lezárult támogatással egy 71 millió forintos egészségügyi fejlesztés valósult meg, melynek keretében a kórház új épületszárnya kapott korszerű felszerelést: diagnosztikai és laboratóriumi berendezéseket, betegellátási és irodai bútorokat, tárolási és higiéniai eszközöket, logisztikai felszereléseket, gyógyászati kellékeket, valamint az új részleg működéséhez szükséges eszközöket szereztek be a kórházba. A fejlesztés részeként egy automata laboratóriumi vér- és vizeletkémiai analizátor is került a kórházba, ami óránként akár 400 teszt elvégzésére képes, így a mintegy 100 ezer fős térség rutin laboratóriumi diagnosztikai ellátásához is megfelelő kapacitást biztosít majd.
Az új kórházi szárny széles összefogással megvalósult, átfogó fejlesztésének eredményeiről, és az annak részeként magyar támogatásból történő beruházásokról személyesen győződött meg Viktor Ljasko, Ukrajna egészségügyi minisztere és Viktor Mikita, az Ukrán Elnöki Hivatal helyettes vezetője, akik sajtótájékoztató keretében mondtak köszönetet Segélyszervezetünk kitartó munkájáért, és Magyarország támogatásáért. Az eseményen elnökünk, Gáncs Kristóf emlékeztetett, hogy a Segélyszervezet közel három évtizede van jelen és segít Kárpátalján, a háború kezdete óta pedig közel 1 millió embernek nyújtottunk segítséget Ukrajna szerte. Emellett megerősítette: a segítségnyújtást folytatjuk Kárpátalján, illetve a frontvonal közelében Harkivban is.