Adományozás

20 millió forinttal segítették a vásárlók és a Tesco a hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdését

Az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő csapataként a Tesco vásárlói és kollégái több mint 18 millió forint gyűjtöttek össze az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! jótékonysági kampányában. Az augusztus 3. és szeptember 6. között az áruházlánc pénztárainál kapható 250 forintos adománykuponok eladásából befolyt összeggel a Segélyszervezet 2000 hátrányos helyzetű gyermek beiskolázását és felzárkóztatását támogatja minőségi tanszercsomagokkal. A Tesco az összegyűlt összeget kiegészíti, így a támogatás teljes értéke 20 millió forint.

A koronavírus-járvány miatt most még nehezebb anyagi helyzetbe került családok megsegítésére indított akciót augusztus elején az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy 2000 rászoruló gyermek iskolaszereinek beszerzéséhez előteremtse a szükséges forrásokat. A kezdeményezést a Tesco kuponos adománygyűjtéssel támogatta, amelynek keretében öt héten keresztül 75 656 darab kupont értékesítettek az áruházakban 18 914 000 forint értékben. Az áruházlánc ezt az összeget kiegészíti, így összesen 20 millió forint adományt juttat el a Segélyszervezetnek.

„Nagyon köszönjük minden Tesco vásárló adományát, aki csatlakozott az összefogáshoz! A tanszercsomagok célba juttatását pár héttel ezelőtt elindítottuk, hogy a felszerelések már az első becsengetés előtt célba érhessenek. Minden évben a legszebb pillanata a segélyakciónak, amikor a személyes átadásokon osztozhatunk a tanszereknek örülő gyermekek boldogságában. Hálásak vagyunk a gyűjtésben aktív szerepet vállaló Tesco munkatársaknak és valamennyi adományozónak, hogy túlteljesítettük az idénre kitűzött, az előző évekhez képest egyébként kétszeres célt. A személyre szabott iskolaszer-csomagok összeállításához szükséges pénzen felül beérkező adományokat a gyermekek felzárkózását elősegítő egész éves munkánk támogatására tudjuk fordítani – mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnökigazgató-helyettese.

Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője elmondta:

Stratégiai partnerként évek óta támogatjuk az Ökumenikus Segélyszervezetet adománykuponok értékesítésével. Idén először csatlakoztunk a szervezet iskolakezdési kampányához, és nagyon örülök neki, hogy a Felhőtlen gyermekkor, illetve a karácsonyi szeretet.éhség. kezdeményezésekhez hasonlóan ezzel az akcióval is számos rászorulónak tudtunk segíteni. Köszönöm vásárlóinknak és kollégáimnak, hogy hozzájárultak az Iskolakezdés együtt! sikeréhez. Jó látni, hogy az emberek a járvány okozta nehéz időkben is összefognak egymásért.
ökumenikus segélyszervezet