Adományozás

100 Kárpátaljai gyerek futott együtt Kokóval – virtuálisan

Virtuális közösségben, de valódi célokért futottak együtt kárpátaljai gyerekek és az Ökumenikus Segélyszervezet budapesti önkéntesei. A rendkívüli akciót Kovács Kokó István, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövetének vezetésével hirdették meg csütörtök délután a Margitszigetre. Az olimpiai bajnok bokszoló és a hozzá csatlakozó önkéntes futók online módon kapcsolódtak össze a beregszászi iskolás gyerekekkel, akik pedig a hagyományosan októberben megszervezett – ám idén a járvány miatt elmaradó – Beregszászi Jótékonysági Félmaraton helyszínén „álltak rajthoz”.

Az akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a határokon átívelő szolidaritás fontosságára, és hogy az adományokból minél több olyan rászoruló családot, gyermeket és egyedül élő időst tudjon az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján támogatni, akik a járvány miatt most még nehezebb helyzetbe kerültek. A jól ismert 1353-as adományvonal számait a futók is magukon viselték, hogy így buzdítsanak minél többeket adakozásra.

A budapesti futáson Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta:

A futók mellett köszönet illeti a Segélyszervezet kárpátaljai munkáját elkötelezetten támogató partnereinket: a Szerencsejáték Zrt-t, az MKB Bankot, a Meditop Kft-t és az EU-Fire Kft-t, hogy a nehéz körülmények közepette idén is az adománygyűjtés mellé álltak.
Csatlakozz Te is az összefogáshoz! Csatlakozom!
Partnereink