Adományozás

2000 gyerek iskolatáskáját szeretné megtölteni a Segélyszervezet

A koronavírus miatt – tavalyhoz hasonlóan – idén is a korábbi évekhez képest kétszer annyi, azaz 1000 + 1000 nehéz helyzetbe került gyermeket szeretne segíteni az Ökumenikus Segélyszervezet egy-egy 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomaggal. A célkitűzés az, hogy a segítség már az első becsöngetés, azaz szeptember 1. előtt célba érhessen. A segélyakciót a 1353-as adományvonal hívásával, illetve a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon lehet támogatni.

Indul az összefogás!

Megindító videóval hívja fel a figyelmet a rászoruló gyermekek iskolakezdési nehézségeire az Ökumenikus Segélyszervezet. A kisfilmben szereplő kisfiú története az Ökumenikus Segélyszervezet 10. alkalommal meghirdetett Iskolakezdés együtt! adománygyűjtés fő üzenetére szeretné ráirányítani a figyelmet: a legszegényebb családok gyermekei, bármennyire is akarnának jól teljesíteni az iskolában, tanszerek nélkül már az első becsengetés előtt hátránnyal indulnak.

A következő hetekben a hagyományos és a közösségi médiában is látható videó is része az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! adománygyűjtő kampányának, melynek részleteit Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója és Wolf Kati, a kampány arca mutatták be egy sajtótájékoztató keretében. A gyűjtés indításában Lékai-Kiss Ramóna, a Segélyszervet önkéntese is részt vesz: a népszerű műsorvezető az online adományozás népszerűsítésével segíti az akciót. Az adománygyűjtést a kezdetektől támogató Herlitz Magyarország Kft. ügyvezető-igazgatója, Vincze Zoltán elmondta, hogy a kampányt idén is kedvezményes áron elérhető tanszerekkel, ezen felül pedig 100 új iskolatáskával támogatják. A sajtóesemény végén a résztvevők egy látványos óriásinstallációt is készítettek, és üres iskolatáskákból rakták ki a 1353-as adományvonal számait.

Megtölteni az iskolatáskát – esélyt adni a felzárkózásra

Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai nap mint nap találkoznak olyan családokkal, akik számára a napi betevő előteremtése is gondot okoz, így önerőből esélyük sincs kigazdálkodni az iskolakezdéssel járó jelentős kiadásokat. A leghátrányosabb helyzetben lévő családoknál ez az időszak sokszor a reménytelen eladósodásról szól, a járványhelyzet miatt pedig most még többen vannak nehéz anyagi helyzetben. A legszegényebb gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet tanszercsomagjai többet jelentenek egy ajándéknál: egy jó minőségű tolltartó, füzetcsomag, tornazsák vagy ünneplő ruha esélyt kínál arra, hogy ők is büszkén és örömmel ülhessenek be az iskolapadba.

A nehéz körülmények között élő családoknak gondot okoz az új ruhák, az iskolatáska, az írószerek, a tornafelszerelések beszerzése: egyesek az élelmiszeren, mások a rezsiköltségen vagy gyógyszereken spórolnak tanévkezdéskor. Éppen ezért a Segélyszervezet akciója a legszegényebb családoknak szeretne segíteni, annak érdekében, hogy az iskolakezdés a felzárkózás esélyéről szóljon. A koronavírus miatt többször is bevezetett speciális oktatási rend sok rászoruló gyermeknek okozott további óriási nehézséget. A tanulásban a megfelelő eszközök, illetve a családi kapacitások hiánya okozott hátrányt. Az ő felzárkózásukat, tanulmányaik pótlását is segíteni kívánja az Ökumenikus Segélyszervezet.

Az iskolakezdés költségeit tekintve elmondható, hogy a Segélyszervezet iskolásonként adott 10 000 forint értékű támogatása jelentős segítséget nyújt a családoknak. A szervezet munkatársai évről évre azt tapasztalják, hogy az Iskolakezdés együtt! segélyakciók során átadott, személyre szabott tanszercsomagok nemcsak óriási örömet jelentenek a gyermekeknek, de valódi esélyt is nyújtanak a felzárkózásra. A 2000 gyermek, akinek az ökumenikusok szeptember 1-ig segíteni szeretnének, a Segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből lett kiválasztva a nyár folyamán, hogy mindegyikük személyre szabott és a szükséglete szerinti támogatást kaphasson.

Kiknek segítünk? – 1 történet a 2000-ből

Egy édesanya három éve van a Segélyszervezet látókörében. Budapesti bérlakásban egyedül neveli három gyermekét, Biankát (15), Szabinát (10) és Noelt (1,5). Szabina hiperaktív és gyógyszeres kezelés alatt áll. Mivel az édesanya otthon van a legkisebbel, ezért csak alkalmi munkákat tud vállalni. A család egy háztartásban él a nagymamával, így ötüknek kell megélniük az alacsony havi jövedelmükből. Bianka és Szabina kettő a 2000 gyermek közül, akiknek segítséget nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet a tanulásban, és akiknek így esélyt kínál a felzárkózásra.

Több, mint segély: ESÉLY!

Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a csomagok összeállításához szükséges pénzen felül beérkező adományokat a gyermekek felzárkózását segítő egész éves munkája támogatására fordítja. Kapaszkodó programjának keretében az ország 20 pontján több ezer gyermek számára biztosít rendszeres fejlesztő foglalkozásokat a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez. A program a járványhelyzet alatt sem szünetelt, sőt az intézmények munkatársai minden rendelkezésre álló eszközzel segítettek a gyermekeknek, hogy be tudjanak kapcsolódni a digitális oktatási rendbe.

Így lehet csatlakozni!

Az összefogáshoz idén is a megszokott módokon lehet csatlakozni. Már él a 1353-as adományvonal, melynek tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent.

Néhány kattintás csupán, s egy bankkártya segítségével tetszőleges összeget lehet felajánlani pár perc alatt a Segélyszervezet www.iskolakezdesegyutt.hu weboldalán.

Átutalással vagy csekkbefizetéssel a 11705008-20464565 számlaszámon lehet csatlakozni a felhíváshoz. A közlemény rovatban feltüntetve: Iskolakezdés együtt!

A nagyobb postákon a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekbe is várják az adományokat.