Adományozás

Újabb, ezúttal 10 millió forint értékű gyógyszerszállítmánnyal segít Ukrajnában az Ökumenikus Segélyszervezet. Az összesen 3550 doboz orvosság többek között antibiotikumokat, gyulladásgátlókat, fájdalom- és lázcsillapítókat, továbbá különféle gyermekgyógyszereket tartalmaz. A Christian Aid partnerszervezet által támogatott humanitárius segélyszállítmány a Hungaropharma Zrt. szakmai közreműködésével, többek között a gyógyszerek kiválasztásában, összeállításában is nyújtott segítséggel valósult meg. A Magyarországról érkező segélyszállítmányt Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviseletének vezetője adta át Jacina Jurij Jurijovicsnak, az ungvári Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház igazgatójának június 3-án, pénteken. Az egészségügyi intézmény közreműködésének köszönhetően további régiós egészségügyi intézmények is részesülni fognak az adományból. A Christian Aid támogatásával a jövőben további gyógyszerszállítmányokat tervez küldeni az Ökumenikus Segélyszervezet.

Mint ismeretes, az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország legnagyobb humanitárius segélyprogramjának végrehajtójaként, illetve az ACT Alliance nemzetközi összefogással megvalósuló segélyprogramjának vezetőjeként eddig beregszászi központtal 225 kárpátaljai, többek között iskolákból, művelődési házakból kialakított menekültszállót támogatott, Ukrajna további régióiban pedig lembergi és kijevi humanitárius központján keresztül segít. A segélyszervezet eddig több mint 100.000 embernek segített élelmiszerrel, higiéniás eszközökkel, gyógyszeradománnyal, továbbá pszichoszociális tanácsadás és átmeneti szállás formájában. Az Ökumenikus Segélyszervezet hazai és ukrajnai területeken végzett humanitárius gyorssegélyezése mellett, immár a visszatelepülést, az újjáépítést segítő hosszú távú segélyprogramokat helyezi előtérbe.

 

Ukrajnai menekülteket segítő munkájához a weboldalunkon, illetve az ott feltüntetett 11705008-20464565 számlaszámon fogad pénzadományokat az Ökumenikus Segélyszervezet.