Adományozás

Ukrajnai menekült óvodásoknak szervezett élménydélelőttel indul kéthetes pénzadománygyűjtés a Váci Jégpályán

A Váci Reménység Egyesület is csatlakozik az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai menekülteket segítő munkájához.

Egy csoport ukrajnai menekült óvodást látott vendégül február 6-án délelőtt a Váci Reménység Egyesület a Váci Jégpályán. A kisgyermekek az Ökumenikus Segélyszervezet budapesti Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjához tartozó Közösségi Térből érkeztek. A vidám élményprogram része volt a mai nappal induló, és két héten át tartó pénzadománygyűjtésnek, mely az Ökumenikus Segélyszervezet ukrán menekülteket segítő munkáját támogatja. Az adományokat a jegypénztárnál és a büfénél elhelyezett perselybe várják, bankkártyával pedig egy HelloPay terminálon keresztül lehet adományozni. A rendezvény kapcsán a Váci Reménység Egyesület képviselője, Fábián Fédra elmondta: A 100 éves egyesületünk alapítója Vanyek Béla kanonok, azaz a céllal hozta létre ezt a közösséget, hogy a rászorult, szegény tehetséges gyermekeket támogassa. A cél 100 éve változatlan, csak a körülmények változtak. Ezért számunkra sem volt kérdés, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet munkájához csatlakozzunk és részt vegyünk az adománygyűjtésben! Segítsünk a gyermekeknek, hogy ők is boldogabbak lehessenk! A 10 fős gyermekcsapat számára már a Vácra vonatozás is külön élményt jelentett. A jégpályán tartott oktatást és korcsolyázást követően pedig egy a vendéglátók által biztosított kiadós ebéddel pótolhatták az energiát. Visszautazva Budapestre, délután a Közösségi Térben kreatív, illetve zenés foglalkozásokkal folytatódott a program.  

ökumenikus segélyszervezet

Aki februárban a 1353-as adományvonalat tárcsázza, hívásonként 500 forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai menekülteket segítő munkáját, melyről az ukrajna.segelyszervezet.hu oldalon található bővebb információ. Nagyobb pénzadományokat a 11705008-20464565 számlaszámon „Ukrajnai menekültek” megjelöléssel fogad az Ökumenikus Segélyszervezet. A Közösségi Térről rövidenAz Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnai Menekülteket Támogató Központja 2022 novemberében vette át egy a háború miatt Magyarországra érkezett ukrán közösség által elindított, 0-6 év közötti gyerekek ellátását biztosító Közösségi Tér működtetését. A szolgáltatás hidat képez a magyar ellátási rendszer igénybevételéhez, valamint támogatja a hazánkban hosszabb időre tervező családok integrációját. A Közösségi Tér amellett, hogy biztonságos helyet nyújt a menekült anyukák gyermekeinek, amíg ügyeiket intézik, munkát keresnek vagy éppen dolgoznak, eközben segíti a menekült gyermekek nehézségeinek beazonosítását, célirányos fejlesztő foglalkozásokat (traumakezelés, terápia, részképesség- illetve egészségfejlesztés, tematizált egyéni- és kiscsoportos programok stb.) biztosítva a problémák megoldására mind a gyermekek mind pedig szüleik számára. Az Ökumenikus Segélyszervezet fentiek mellett speciális szükségletű gyerekeket segítő gyógypedagógiai fejlesztést, valamint a magyar óvodákba, illetve iskolákba járó gyerekek integrációját segítő foglalkozásokat tervez indítani a Közösségi Térben.   Az Ökumenikus Segélyszervezet háborús menekülteket segítő humanitárius programjárólMint ismeretes, az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország legnagyobb humanitárius segélyprogramjának végrehajtójaként, illetve az ACT Alliance nemzetközi összefogással megvalósuló segélyprogramjának vezetőjeként eddig több mint 250 ukrajnai, többek között iskolákból, művelődési házakból kialakított menekültszállót támogatott segélyáruval vagy felújítással, Ukrajna 20 régiójában pedig lembergi és kijevi humanitárius központján keresztül segít. A Segélyszervezet eddig mintegy 220.000 menekültnek segített összesen több mint 1450 tonna élelmiszerrel, higiéniás eszközökkel, gyógyszeradománnyal, továbbá pszichoszociális tanácsadás és átmeneti szállás formájában. Az Ökumenikus Segélyszervezet hazai és ukrajnai területeken végzett humanitárius gyorssegélyezése mellett a visszatelepülést, az újjáépítést segítő hosszú távú segélyprogramokat hajt végre.