Parajdi gyerekek táboroztak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói Esélytáborában
Miután tavaly nyáron a parajdi sóbánya víz alá került, számos környékbeli család egyik napról a másikra veszítette el megélhetését. A nehéz helyzetbe került térség fiataljainak az Ökumenikus Segélyszervezet – a Szerencsejáték Zrt. támogatásával – négy turnusban szervezett nyári tábort, amelyben így összesen 60, a bányakatasztrófa által érintett család gyermeke vehetett részt. A 12–14 éves fiatalok számára a tábor nemcsak kikapcsolódást jelentett, hanem olyan biztonságos közösségi teret is, ahol új élményeket szerezhettek, barátságokat köthettek, és megerősödhettek a nehéz időszakot követően.
A résztvevőket egész héten változatos foglalkozások várták: ismerkedős és bizalomépítő játékok, robotikai foglalkozás, strandolás, kerékpártúra, kirándulások, valamint a pécsi állatkert és a belváros felfedezése. Az esti közös programok, beszélgetések és mesehallgatások meghitt lezárást adtak a napoknak, miközben a gyerekek játékos formában dolgozhatták fel élményeiket és erősíthették egymás iránti bizalmukat.
A táborok során a fiatalok végig aktívan és lelkesen kapcsolódtak be a programokba, nyitottan fordultak egymás és a táborvezetők felé. A hét végére a közös kihívások és élmények még összetartóbb közösséggé formálták a csoportokat, miközben fejlődtek együttműködési, kommunikációs és alkalmazkodási készségeik is.
Az Ökumenikus Segélyszervezet ezúton is köszöni a Szerencsejáték Zrt. támogatását, amivel hozzájárul a katasztrófa által érintett térségben élő gyerekek testi-lelki feltöltődéséhez.