Fontos idő: 2000 fejlesztő órára indítottunk adománygyűjtést
Idén 15. alkalommal is elindítottuk Iskolakezdés együtt! adománygyűjtésünket, ám egy lépéssel továbbléptünk: tanszerek mellett 2000 fejlesztőóra támogatását tűztük ki célul.
Noha az elmúlt másfél évtizedben mintegy 20.000 gyermek iskolakezdését segítettük, idén az állami támogatás lehetővé tette, hogy adománygyűjtésünk fókuszát a rászoruló gyerekek egész éves fejlesztésére helyezzük át.
Szakembereink beszámolója szerint az intézményeink látókörében lévő családok esetében az iskolakezdési nehézségek nem vezethetőek vissza egyetlen problémára, hanem megoldásuk komplex segítségnyújtást igényel. Az általuk támogatott családok 80%-ában negyedévente, 50%-ában pedig havonta akár több alkalommal is ki tud alakulni olyan élethelyzet, ami megnehezíti a gyerekek iskolai jelenlétét, teljesítményét. Ezért egész évben szeretnénk mellettük állni, hogy korai fejlesztéssel, logopédiával, mozgásterápiával és más fejlesztőprogramokkal segítsük őket közelebb egy teljesebb élethez.
A sajtótájékoztató után Gáncs Kristóf, Segélyszervezetünk elnöke és Rácsok Balázs stratégiai és módszertani igazgatónk Wolf Kati énekessel, valamint Katus Attila sportaeroboik világbajnokkal fejlesztő óralapokból rakta ki a 1353-mat, amelynek a hívásával most a rászoruló gyerekek egész éves fejlesztését lehet támogatni.
Egy példa: Lemaradásból esély – álomból valóság
Szabolcs néhány éve még tanulási nehézségekkel küzdött, és nehezen találta a helyét a közösségben. A lakócsai Jelenlét Ponton kapott rendszeres fejlesztések, a közös élmények és a támogató közösség segítették abban, hogy ma már magabiztos, nyitott fiatal legyen, aki tudja, merre szeretne tovább indulni. Autószerelő szeretne lenni, és álma már kézzelfogható közelségbe került: szeptemberben a barcsi szakképző iskolában kezdi meg tanulmányait.
A teli iskolatáska jó kezdet, de a felzárkózáshoz a rászoruló gyerekeknek folyamatos támogatásra van szükségük
Átutalással is segíthetsz egész évben
Adomány számlaszámunk:
11705008-20464565
Bankszámlaszám másolása a vágólapra
Kérjük, a közleménybe írja be:
“Iskolakezdés együtt!”