Adományozás

A Hungary Helps Ügynökség által nyújtott 167 millió Ft összértékű támogatás két jezidi szervezet oktatási, humanitárius és gazdaságélénkítő projektjein keresztül nyújt segítséget a lakhelyüket elhagyni kényszerült jezidi menekültek számára az ISIS által elpusztított észak-iraki Szindzsár tartományban, illetve a kurdisztáni Duhok kormányzóságban lévő egyik belső menekülttáborban.

 

A Segélyszervezet a Free Yezidi Foundation-nel együttműködésben a kurdisztáni Khanke település menekülttáborában egy pékség nyitását tervezi, mely elsősorban a táborban élő jezidi nők és lányok részére nyújt munka és képzési, illetve re-integrációs lehetőséget.

A támogatás másik része a Nadia’s Initiative projektjét segíti: az eredeti tervek szerint egy kb. 150 gyermek oktatását biztosító iskola megépítése volt a cél az észak-iraki Szindzsár tartományban ezt azonban egy monitoring út során a terepen tapasztaltak alapján a donor és a partner közösen elvetette. Ugyanakkor a projekt folytatásaképp tervben van a szintén Szindzsár tartományban lévő egészségügyi rendelők rehabilitációjának a lehetősége, az ehhez szükséges felmérések elvégzése 2020-ban történhet meg.

Projekt budget: 167 000 000 HUF

Időpont: 2019-20