Adományozás

7 millió forint gyűlt össze a Segélyszervezet által újjáépített iraki iskolák berendezésére

Az összefogáshoz gyülekezeti gyűjtéssel csatlakozott a Magyarországi Unitárius Egyház is

Sokan csatlakoztak az elmúlt hetekben az Ökumenikus Segélyszervezet „Esély a visszatérésre, esély a maradásra!” mottóval meghirdetett, iraki iskolák újraindulását segítő gyűjtéséhez. A magyar szervezet munkatársait a helyszíni felmérések során kiégett tantermek, leszakadt táblák, hiányos és törött bútorok fogadták, s jól látszott az is, hogy sok iskolában segítség nélkül esély sincs arra, hogy újra elkezdődhessen a tanítás. Míg öt iskolát a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával épít újjá az Ökumenikus Segélyszervezet, azok berendezését és taneszközökkel történő felszerelését a március közepén meghirdetett országos gyűjtésből valósítja meg.

A kampány heteiben közel 17 ezren tárcsázták a 1353-as adományvonalat, ami hívásonként 250 forinttal számolva összesen több mint 4 millió forint felajánlást jelentett, más adományozási csatornákon pedig további mintegy 3 millió forint adomány érkezett. Az egyéni adományok mellett gyülekezetek, egyházi közösségek is az összefogás mellé álltak. A támogatások közül kiemelkedett a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének Elnöksége által indított gyűjtés. Az Ökumenikus Segélyszervezet alapítóegyházai között is megtalálható unitáriusok összesen 300.000 forinttal járultak hozzá a felhíváshoz, amely az iraki keresztények szülőföldjükre való visszatérését segíti, ott pedig életfeltételeik javításához járul hozzá.

Mint ismeretes az Ökumenikus Segélyszervezet egyedüli regisztrált magyar segélyszervezetként van jelen Irakban. Munkáját az ACT Alliance nemzetközi szövetség kötelékében végzi magyar kormányzati, illetve magánadományozói támogatásokból. 2016-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az iraki kurdisztáni Erbilben nyitottak központot azzal a célkitűzéssel, hogy hosszú távú segélyprogramjaikkal hatékony segítséget nyújtsanak a háború miatt nehéz helyzetbe került családok helyben maradásához és életük újrakezdéséhez. 2017 őszén a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, a Hungary Helps program keretében indult humanitárius segélyprogramjuk első, sikeresen lezárt 125 millió forintos szakaszában 55 lakóházat építettek újjá Qaraqoshban, 1 fiú- és 1 lányiskolát újítottak föl Bashiqában, valamint egy 2500 embert ellátó vízhálózat rekonstrukcióját végezték el Alqoshban. A segélyprogram 2019-ben induló második, 375 millió forint értékű szakaszában öt, az Iszlám Állam térnyerése miatt súlyosan károsodott iskolát újítanak föl a Moszullal szomszédos Hamdaniya kormányzóság területén, Karemlesh, Bashiqa, Qaraqosh és Talkif településeken. Felújítanak továbbá egy közel 30 ezer embert ellátó vízhálózatot, humanitárius segéllyel támogatják a lakosokat és folytatják a háború okozta traumákat feldolgozó pszichoszociális programjukat is.