Adományozás

Nagy örömhír járta be a Baranyai kistérségben élő kisgyermekes szülőket, hiszen áprilisban ünnepélyesen is átadták Korláthelmec új óvodáját. A Korláthelmecről, Oroszkomorócról és Pidhorbból érkező ovisok számára az új intézmény minden szempontból méltó környezetet biztosít a fejlődéséhez, és komoly előrelépést jelent a helyi közösség szociális infrastruktúrájában. Az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével és Magyarország Kormányának 300 milliós támogatásából megvalósuló óvoda ünnepélyes átadása jelentős mérföldkő az ungvári járásban élő magyar közösség számára.  

Az óvodának eddig otthont adó, leromlott állapotú épület minden szempontból elavultnak számított, fatüzelésű kályhával és kerti illemhellyel. A fejlesztésnek köszönhetően most nem csak vadonatúj belső terek, hanem minden igényt kielégítő játszótér is várja a gyermekeket, akik már nagyon izgultak, hogy önfeledten játszhassanak az új óvodában. A megvalósítását több komoly akadály hátráltatta – a koronavírus-járvány, bürokratikus nehézségek és az orosz–ukrán háború sem könnyítette meg a kivitelezést. Ennek ellenére egy korszerű, óvóhellyel is rendelkező, jól felszerelt intézmény fogadja ezentúl három, részben magyarok lakta település gyermekeit.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója az átadón hangsúlyozta, milyen különleges jelentőségű ez a beruházás: „A legszebb mindig az, amikor gyerekeknek adunk át valamit, ez ennek a pillanatnak az értékét nagyon növeli.” Kiemelte, hogy a projekt egy üres területen valósult meg, komoly technikai kihívásokkal, de a háború ellenére is sikerült véghezvinni. Az óvoda építése már a háború második napján megkezdődött, így az elkészült létesítmény nemcsak infrastrukturális, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír. Lehel László végül áldást kívánt minden gyereknek és dolgozónak, aki átlépi az óvoda küszöbét.

Az eseményen részt vett még Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint ukrán részről Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei katonai Közigazgatási Hivatal elnöke és Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke. A rendezvény méltóságteljes hangulatát a háborús áldozatok emlékére tartott néma csend és a közös áldás tette teljessé.