Adományozás

A gyertya meggyújtásának időpontja 13 óra 53 perc idén is a Segélyszervezet adományvonalára utalt. Ahogy az idén már 29. alkalommal meghirdetett adománygyűjtés jelmondata az ’ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!’ is hangsúlyozza: ez az ünnepi akció nem csak az ajándékozásról szól. Az Ökumenikus Segélyszervezet azért gyűjt, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, és hogy kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.  Az eseményen ünnepi köszöntőjében Lévai Anikó jószolgálati nagykövet buzdított összefogásra, az országos kampány részleteit pedig Lehel László elnök-igazgató és Gáncs Kristóf ügyvezető igazgató ismertetették.

Lehel László hangsúlyozta: Az Ökumenikus Segélyszervezet nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segíti országos intézményhálózatán keresztül az év 365 napján – ÉTELT, OTTHONT és ESÉLYT adva a rászorulóknak. Sok olyan család tekint az ünnepek felé, akiknek a folyamatosan növekvő árakkal szembesülve nemhogy az ünnepi fogásokról, de gyakran a meleg vacsoráról is le kell mondaniuk. Akik, egyik napról a másikra, szűkösen élnek, és ha a számlákat még be is tudják fizetni, arról fájó szívvel le kell mondaniuk, hogy gyermekeiket ajándékokkal örvendeztessék meg.  A Segélyszervezet munkatársai sok olyan családdal is találkoznak, akiknek természeti katasztrófák és háborúk következményeivel kell megküzdeniük, létbizonytalanságban töltve a napjaikat. Az ünnepi segélyakciókra térve az elnök-igazgató kifejtette: idén karácsonykor is szeretnék szebbé tenni a legszegényebbek ünnepét. Számítanak arra, hogy szeretetvendégségeiken és segélyakcióikban több rászoruló vesz majd részt, mint a korábbi években. Lehel László kiemelte: az Adventi Adománygyűjtést évről-évre változatlan célkitűzésekkel hirdetik meg. Amellett, hogy minél több családnak szeretnék szebbé tenni az ünnepeket – élelmiszersegély csomagokkal, melegétel osztásokkal, tüzelővel, vagy éppen karácsonyi gyermekprogramokkal –, a fő cél az, hogy az ünnepeken túl, egész évben ott lehessenek a munkatársak a nélkülözők és bajbajutottak mellett szociális intézményeinken, esélyteremtő programjainkon keresztül.

Gáncs Kristóf ügyvezető igazgató kifejtette:

Advent első vasárnapja mindig egy új kezdet is, az összefogás kezdete, mert újra és újra az első gyertyával, az első mézeskalácsszívvel, az első adománnyal és az első jótettel indul. Üres persellyel, de bízva a közösségben, a társadalmi szolidaritás erejében!

Gáncs Kristóf kifejtette: a december 31-ig tartó Adventi Adománygyűjtés során adományozóikat közvetlenül is megszólítják, és egymást követik a támogatói kört bővítését célzó figyelemfelhívó akciók is. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 500 forinttal bármikor és bárhonnan lehet csatlakozni az adománygyűjtéshez. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat. Természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámlaszámon is. November közepén elindult a Tesco áruházakban is az adománygyűjtés. A 250 forintos adománykuponok december 31-ig érhetők el a közel 200 áruház hagyományos és önkiszolgáló kasszáinál. Megnyílt a Segélyszervezet Adománypontja is az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén, ahol személyes adományozásra is van lehetőség. Az MBH Bank és a Mastercard december folyamán minden bankkártyás vásárlás után támogatja a rászorulók megsegítését. A Magyar Posta jótékony MPL automata akciót indít, valamint a nagyobb postákon kihelyezett perselyekben gyűjt adományokat. A TV2 „Adni öröm” című adománygyűjtő műsorral jelentkezik a karácsony előtti időszakban. A Bookline webáruház pedig vásárláshoz köthető adományozás kialakításával segít. A Toyota Magyarország pedig egy különleges árverési akció során befolyt adománnyal csatlakozott az összefogáshoz.

 

A sajtótájékoztatón az ünnepi akció évek óta elkötelezett stratégiai partnerei közül többen is jelen voltak, hiszen a magánadományozók mellett évről évre fontos szerepet játszanak a Segélyszervezet vállalati partnerei is az adománygyűjtésben. A gyertyagyújtás alatt Lakatos György és tanítványa, Sánta Ferenc hegedűjátéka segítette az ünnepre hangolódást. A sajtótájékoztató résztvevői üres rekeszekből rakták ki a 1353-as adományvonal számait, valamint élelmiszert, ruhát, tűzifát és gyermekjátékokat tartalmazó adománycsomagokat indítottak útnak egy rászoruló családhoz kifejezve ezzel azt, hogy a telefonhívásokból is valódi adomány, tényleges segítség lesz.