Adományozás

Három év elteltével sokak számára már mindennapossá vált a háború ténye a szomszédban, azonban a menekültek támogatása továbbra is ugyanolyan fontos, mint az első időszakban, amikor a segítő tevékenység a társadalom széleskörű lelkesedésére és összefogására épült. Az elmúlt évek során a segítségnyújtás fókusza a puszta megélhetési támogatásról egyre inkább az inklúziót és integrációt elősegítő programok felé tolódott. A Segélyszervezet ezen célok szolgálatában 2025 februárjában induló programja az Európai Unió és a Széchenyi Terv Plusz támogatásával valósul meg. 

A március 19-én megtartott projektnyitó rendezvényen Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet ügyvezető igazgatója kiemelte: egy idő után „nem elég a segélycsomag”, folyamatos jelenlétre és támogatásra van szükség. Az e célból 2022 júliusában létrehozott Ukrajnai Menekülteket Támogató Központ nemcsak állandó segítséget nyújt, hanem folyamatosan figyelemmel kíséri a menekültek változó szükségleteit is. Az új program ennek szellemében indult el, amelynek keretében a Központ hatszáznál is több menekültet támogat társadalmi beilleszkedésük és önálló életvitelük kialakítása érdekében, hogy hosszú távon megalapozhassák jövőjüket Magyarországon. 

A program által támogatott szolgáltatások a komplex lakhatási- és megélhetési támogatás mellett kiemelt figyelmet fordítanak az inklúzióra és integrációra, a „képessé tételt” állítva a szociális munka célkeresztjébe. Ehhez illeszkedve magyar nyelvi, munkaerőpiaci beilleszkedést, állampolgári és interkulturális kompetenciafejlesztést elősegítő tanfolyamok indulnak, elérhető jogi segítségnyújtás, hivatalos ügyintézéshez kapcsolódó tolmácsolási és fordítási segítség és a háború és a menekülés okozta lelki sebek kezelésére pszichoszociális és mentálhigiénés segítségnyújtás is. A Központ köré szerveződő menekültközösség számára közösségi és beilleszkedést segítő programok már most is teltházzal futnak, ezek folytatását is a projekt teszi lehetővé. 

A projektnyitó rendezvényen képviselték magukat  a menekültellátásban dolgozó más civil szervezetek is, akik számára a sajtónyilvános részt követően workshopot tartottak a kapcsolódási pontok és a referálási lehetőségek feltérképezésének céljából. 

A Segélyszervezet a Belügyminisztérium által kiírt Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Plusz Programban nyert 536,85 millió forint vissza nem térítendő támogatást, beilleszkedést segítő komplex szolgáltatásokra, melyeket az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központon keresztül valósít meg Budapest szívében.