Adományozás

Egy osztálynyi Tóalmásról érkező gyermek számára szerveztünk élményekben gazdag egész napos programot az Budapesten, az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén. A zömében 6-10 éves korosztályú, a Segélyszervezet látókörében lévő nehéz körülmények között élő családokból érkező gyerekek egyik csoportja a mézeskalács tésztájának gyúrásába, szaggatásába és sütésébe kapcsolódott be, egy másik csapat pedig az elkészült süteményeket díszítette föl. Míg a gyermekek harmadik csoportja a szüleiknek, testvéreiknek készített ajándékot, a negyedik csapat számára ajándéktasak készítő kézműves-foglalkozást tartottak a szervezet önkéntesei.

A gyermekprogramokba Gáncs Kristóf ügyvezető igazgató mellett ismert önkénteseink közül bekapcsolódott  Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Rátonyi Krisztina műsorvezető, Katus Attila sportaerobic világbajnok, Várnagy Andrea Liszt-Ferenc díjas zongoraművész és Kovács Lázár séf, az Advent Bazilika házigazdája. Az élménynap során egy kiadós ebéddel is vendégül látták a gyerekeket, akik aztán felmehettek a Bazilika kupolájának kilátójába is, majd egy játszóházban tölthették el a délutánt.