Adományozás

Több mint 210.000 adománykupont vásároltak eddig az adventi kampányunk keretében meghirdetett kuponos adománygyűjtés során a hazai Tesco áruházakban. Az üzletek hagyományos és önkiszolgáló kasszáinál november 18. óta árusított 250 forintos adománykuponokból befolyt összeg már most meghaladta az 52,5 millió forintot. Az adománykuponok december 31-ig érhetők el közel 200 hazai Tesco áruházban.

Hálásak vagyunk stratégiai partnerünknek, a kasszában ülő munkatársainak és a több százezer adományozónak! Már most látszik, hogy ahogy az elmúlt 15 évben mindig, úgy ezúttal is példaértékű adománygyűjtés valósul meg a Tesco áruházakban: a sok kicsi sokra megy csodája! Hiszünk benne, hogy az összefogás erejével országszerte valamennyi intézményünkben folytathatjuk a rászorulók egész éves támogatását, ÉTELT, OTTHONT és ESÉLYT adva a legszegényebbeknek!

– mondta Gáncs Kristóf, a Segélyszervezet ügyvezető igazgatója

Sok olyan család tekint az ünnepek felé, akiknek a folyamatosan növekvő árakkal szembesülve nemhogy az ünnepi fogásokról, de gyakran a meleg vacsoráról is le kell mondaniuk. Akik, egyik napról a másikra, szűkösen élnek, és ha a számlákat még be is tudják fizetni, arról fájó szívvel le kell mondaniuk, hogy gyermekeiket ajándékokkal örvendeztessék meg.  Adventi Adománygyűjtésünket évről-évre változatlan célkitűzésekkel hirdetjük meg.  Amellett, hogy minél több családnak szeretnénk szebbé tenni az ünnepeket – élelmiszersegély csomagokkal, melegétel osztásokkal, tüzelővel, vagy éppen karácsonyi gyermekprogramokkal –, a fő cél az, hogy az ünnepeken túl, egész évben ott lehessünk a nélkülözők és bajbajutottak mellett szociális intézményeinken, esélyteremtő programjainkon keresztül.