Adományozás
ökumenikus segélyszervezet

Segélyszervezetünk éves jelentése fontos eleme működésünk átláthatóságának és lehetőséget ad arra is, hogy visszatekintsünk az előző esztendőre.

Hazai szociális és fejlesztő tevékenységünkben 2019 egyszerre hozott növekedést az állandó jelenlétet biztosító központok számának, és az egyes intézményekben nyújtott szolgáltatások sokszínűsége tekintetében. A Sátoraljaújhelyen megnyíló Wáberer-Ház, a Felzárkózó Települések Program keretében fejlődő Jelenlét Pontok, az új regionális logisztikai központok, vagy a Kastélyosdombón átadott Esélytábor mind hosszú távon meghatározó bástyái lehetnek a Segélyszervezet rászorulókért végzett munkájának. Számos régi intézményünk is fejlődhetett, illetve bővülhetett pályázati forrásból vagy adományozóink jóvoltából.

Az infrastrukturális fejlesztés mellett szinte minden helyszínen folyamatos a közösségépítés is: a Segélyszervezet családokkal és gyermekekkel foglalkozó központjai közösségi tereket nyitva, hosszú távú programokkal kínálnak esélyt a rászorulóknak a felzárkózásra. Ennek talán leglátványosabb eleme a Kapaszkodó program folyamatos bővülése, melynek keretében gyermekek ezrei kaphatnak esélyt a felzárkózásra. Nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy szerteágazó munkánkat egységes elvek mentén, átgondoltan végezzük. Ennek érdekében nagy hangsúlyt helyeztünk a konzervatív szociálpolitikai értékekre épülő belső képzésekre, továbbképzésekre.

A Segélyszervezet Irakban, Ukrajnában és Afganisztánban zajló segélyprogramjai mára nemzetközi színtéren is komoly elismerést vívtak ki. Jelentőségét tekintve 2019-ben is kiemelkedett iraki szerepvállalásunk, ahol új irodát nyitottunk Bagdadban, s folytatódtak megkezdett újjáépítési és fejlesztési programjaink, melyek valódi esélyt kínálnak a családoknak a háború utáni helyben boldogulásra.

A Segélyszervezet iránti töretlen bizalmat az iraki, kárpátaljai programjainkat támogató rendkívüli összefogások alkalmával, illetve hagyományossá vált Felhőtlen gyermekkor, Iskolakezdés együtt! és szeretet.éhség. adománygyűjtéseink esetén is érezhettük.

Ehelyütt is köszönetet mondunk sokszínű partneri és adományozói közösségünknek, mely lehetőséget teremt, hogy évről évre többet segítsünk.

Köszönjük!

 

Munkánk számokban

2019 dióhéjban

Hazai tevékenységünk – 2019

Segítség családoknak, gyermekeknek

Segítségnyújtás krízishelyzetbe került családoknak: A szervezetünkhöz érkező egyéni segélykérések kezelését 2019-ben is külön intézmény, az Országos Segélyközpont végezte. A központ ebben az évben 18 000 esetben tudott – jellemzően természetbeni – támogatást nyújtani, de munkatársaink további több tízezer kérelmezőt tájékoztattak arról, milyen támogatási formákat vehetnek igénybe az állami ellátórendszeren belül.

Gyermekek fejlesztése: A 2019-es évben is nagy hangsúlyt fektettünk a rászoruló gyermekek fejlesztésére, felzárkózásuk elősegítésére: több mint 2000 gyermek vesz részt rendszeresen fejlesztő programjainkon. Sokszínű fejlesztő foglalkozásaink (lovasterápia, mozgásterápia, élményprogramok, korrepetálás, kreatív foglalkozások, gyógypedagógiai és pszichológiai szolgáltatások) és a személyre szabott fejlesztési tervek adnak esélyt a változásra. Új, saját táboroztató helyet hoztunk létre Kastélyosdombón, ahol már az első évben is sikerrel rendeztünk meg több nyári tábort is rászoruló gyermekeknek. Biztos Kezdet Gyerekház működtetését kezdtük meg  Boldogkőújfalun, közösségi pontot és sószobát hoztunk létre csepeli központunkban, 1000 gyermek tanévkezdését segítettük tanszerekkel országszerte, folytattuk a gyermekek fejlesztését a Gönci járásban is – csak néhány kiemelt projekt a 13 gyermekekkel foglalkozó központunk folyamatos tevékenységéből. A folyamatos intézményi fejlesztéseknek, illetve új intézmények nyitásának köszönhetően, továbbá a 2019-es Európai Uniós pályázatok, a céges partnerek illetve a saját finanszírozású projektek segítségével több mint 7.000 gyerekkel került kapcsolatba a Segélyszervezet.

Kiút a szegénységből: Már 5 városban (Budapest, Kastélyosdombó, Miskolc, Orosháza, Szolnok) működtetünk átmeneti otthonokat lakhatásukat vesztett családok számára. Ezek az intézmények a családok együtt maradását szolgálják, és segítenek a továbblépésben is.

2019-ben tovább folytatódott reintegrációs modellprogramunk Kastélyosdombón. A speciális családok átmeneti otthonába költözők mezőgazdasági és állattenyésztési ismereteket sajátítanak el, majd az állami szociális ellátórendszer függőségéből kitörve, önálló új életet kezdhetnek a Segélyszervezet által biztosított sorsfordító házakban. A szociális gazdaság, a háztáji növény és állattartás mellett, gyógynövény felvásárló- és szárító központtal rendelkezik, továbbá a sajtkészítés mellett egy különleges mezőgazdasági projekt kínál bevételi lehetőséget rászoruló családok számára a Somogy megyei településen és a kistérségben. Ez az előző évben létrehozott komlóültetvény, amivel újraindult a sör legfontosabb ízesítőjének termelése Magyarországon. A Heinekennel közösen megvalósított kezdeményezéssel egy kereskedelmi szempontból hosszú távon fenntartható programot valósítunk meg, amely hozzájárul a termesztésben résztvevő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez is.

A modellprogramot több családok átmeneti otthonában is elterjesztjük az országban (Miskolc, Szolnok, Mosonmagyaróvár). Az érintett szülők munkaerőpiaci fejlesztésben, a gyerekek egyéni és csoportos fejlesztésekben vehettek részt. A program helyszínei Vizsoly és Boldogkőújfalu településeken is folytatódnak, ahol szintén megjelentek az ezen a módszertanon alapuló tevékenységek.

Segítségnyújtás hajléktalanoknak

Szervezetünk 2019-ben 3 városban, Budapesten, Debrecenben és Gyulán működtetett hajléktalanokat segítő központokat. A melegedés, fürdés, étkezés lehetőségén túl intézményeink többet is nyújtottak: személyre szabott segítséget és tanácsadást az ügyintézésben, munkakeresésben; esélyt a társadalomba való beilleszkedéshez. Az utcai és kistérségi megkereső szolgálataink nemcsak az utcákon, de a tanyavilágban, vagy akár a város peremén sátorszerű tákolmányokban menedéket kereső embereknek is rendszeresen segítettek. 2019-ben 800 hajléktalan személy részesült valamilyen formájú segítő szolgáltatásban.

A mindennapi ételosztások során kiosztott közel 300 000 adag étel mellett több mint 10 000 adag meleg ételt adtunk a rászorulóknak rendkívüli, adventi ételosztásunkon.

Segítség pszichiátriai- és szenvedélybetegeknek

2019-ben a Segélyszervezet új, 90 fős szenvedély betegek nappali intézményét nyitott Sopronban. Központjaink így már az ország 6 pontján (Budapesten, Debrecenben, Egerben, Kastélyosdombón, Szolnokon és Sopronban) nyújtottak átfogó segítséget pszichiátriai- és szenvedélybetegeknek.

Az esélyteremtés egy ritkán reflektorfénybe kerülő, de nagyon fontos területe, mikor abban nyújtunk segítséget, hogy valaki megszabaduljon szenvedélybetegségétől. A korrektív szolgáltatások mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektet a Segélyszervezet a megelőző programokra.

Folytatódott Játék határokkal! programunk, melynek keretében játékos, de tartalmas formában hívjuk fel a fiatalok figyelmét a játékszenvedély veszélyeire. 2019-ben új fordulatot vett a program: a Segélyszervezet kapcsolatrendszerében lévő 12 iskola mellé pályáztatás útján további 12 iskola került, így ebben a tanévben már 24 iskolában indult útjára a prevenciós tevékenység. Az oktatási intézményből 1 középiskola, 23 pedig általános iskola, melyeken keresztül összesen 1.120 tanulót ért el a Játék határokkal program. Tovább működtek 7 városban a 2017-ben létrehozott információs pontjaink, melyek elsődleges célja a tájékoztatásnyújtás a szerencsejáték-függőségben érintettek számára. 2019-ben a Játék határokkal program pedagógus és szociális képzése megkapta az Oktatási Hivatal, valamint a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság akkreditációs minősítését.

Segítségnyújtás bántalmazás áldozatainak

2019-ben is kiemelt figyelmet fordítottunk a kapcsolati erőszak áldozataira. Az erőszak elől menekülő anyukáknak és gyermekeiknek menedéket adó Védett Házunk 67 családnak adott lakhatást és oltalmat, valamint három családok átmeneti otthonában, illetve két krízisközpontban is fogadtuk a bántalmazás miatt menekülő szülőket, gyermekeket.

A kapcsolati erőszak áldozatait segítő ellátórendszerünk 2019-ben újabb három intézménnyel bővült. Európai Uniós finanszírozásnak köszönhetően két Titkos Menedékház kialakítása és egy krízisközpont beindítása valósult meg. Így összesen 3 Krízisközponttal, 2 Félutas házzal, 3 Titkos Menedékházzal, 1 Online tanácsadó szolgáltatással és 4 Krízisambulanciával küzdünk a kapcsolati erőszak érintettjeinek megsegítéséért. Továbbra is működik az online tanácsadó szolgáltatásunk: itt bárki anonim módon tud tanácsot kérni pszichológus, jogász és szociális munkás munkatársainktól.

Országszerte 13 helyszínen működő Kapaszkodó gyermekfejlesztő programunk keretében külön figyelmet fordítunk a bántalmazásban érintett gyermekekre, speciális programokkal, táborokkal segítve az őket ért traumák feldolgozását.

Nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra és a társadalmi szemléletformálásra is. 2019-ben is országos figyelemfelhívó kampányt indítottunk A szeretet nem árt címmel, megszólítva mind a bántalmazottakat, mind pedig azokat, akik bár nem érintettek, de a környezetükben szembesülnek bántalmazással.

Nemzetközi tevékenységünk – 2019

2019-ben is több válságövezetben nyújtottunk segítséget: Irakban újabb helyi irodát nyitottunk Bagdadban, Kelet-Ukrajnában pedig immár a Hungary Helps Ügynökséggel karöltve folytatjuk humanitárius programjainkat. Folytatódtak humanitárius és fejlesztési programjaink Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban, valamint Afganisztánban is.

Afganisztán

2019-ben az ENSZ Világélelmezési Program (WFP) kabuli irodájával 3 projekt végrehajtására írtunk alá megállapodást. A programok során 619 tonna élelmiszer került kiosztásra, pénzbeli támogatást nyújtottunk családoknak munkáért cserében, illetve belső menekült nőknek nyújtottunk támogatást és indítottunk képzési programot. A kedvezményezettek száma több mint 15 000 fő volt, akik selyemhernyó-tenyésztésben, vízelvezető fal-, öntözőcsatorna-, és árvízvédelmi gát építésében, háztartások öntözésében, illetve háztáji kertészkedési programban vettek részt.

Albánia

A 2019. november végén Észak-Nyugat Albániát megrázó földrengés 50 emberéletet követelt, a sérültek száma meghaladta a 2000-et. Több mint 900 családnak kellett elhagynia lakhelyét, 3800 lakóépület sérült és 5733 ember vált hajléktalanná. Miután Albánia nemzetközi segítséget kért, tisztítószerekkel, gyógyszerekkel, matracokkal, fűtőanyaggal és ruhaneműkkel segítettük a St. Vlash Ortodox Kolostorban elhelyezett családokat (250 fő), akiknek minden személyes ingósága az összeomlott házukban maradt. A segélyprogram során a Diakónia Agapes-sel és a Hungary Helps Ügynökséggel működtünk együtt.

Erdély

2019-ben is segítettük Erdélyben a marosvásárhelyi árva gyermekeket és a helyi idősek otthona lakóit. Az iskolakezdéskor összesen 200 tanszercsomaggal támogattunk rászoruló diákokat, nagycsaládosok gyermekeit illetve árvákat, míg adventkor karácsonyi tartósélelmiszer és ajándékcsomagokat vittünk a nélkülözőknek. A karácsonyi 4 tonna adomány fél évre biztosította a Lazarénum Alapítvány intézményei által támogatott gyermeket: egy 35 fős gyermekotthon, egy 22 fős árvaház és egy 52 fős idősek otthona tartósélelmiszer és tisztítószer ellátását. Idén a szászrégeni Szivárvány Alapítvány által segített 43 gyermek is részesült karácsonyi ajándékban.

Irak

2019-ben a „helyben segítés” mottóval elsősorban Irakra összpontosítottunk nemzetközi területen. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával 2016-ban megnyitott erbili humanitárius képviseletünk tovább bővítette tevékenységét Irak területén azzal a céllal, hogy az otthonaikból elüldözött keresztény családokat támogassa és az Európába irányuló migrációs válság gyökereinek kezeléséhez hozzájáruljon. Állandó helyszíni jelenlétünk lehetővé tette a projektek rendszeres helyszíni ellenőrzését, a nemzetközi koordinációban való állandó részvételt és az intenzív forrásszerzést.

2019 több szempontból fontos mérföldkövet jelentett iraki munkánkban. Más nemzetközi segélyszervezetekhez átdolgoztuk humanitárius stratégiánkat és a fejlesztési programokat helyeztük előtérbe, összhangban az ENSZ fenntartható fejlesztési céljaival. 2019 első negyedévében megkaptuk a végleges regisztrációnkat az Iraki Belügyminisztériumtól, egyúttal megnyitottuk állandó képviseletünket a fővárosban, Bagdadban is. Ez az iroda koordinációs központként szolgál a fővárosban található minisztériumokkal, nem kormányzati szervezetekkel és nagykövetségekkel, többek között Magyarország bagdadi nagykövetségével.

Irakban továbbra is az elpusztított infrastruktúra helyreállítása a legfőbb feladat, így tevékenységünk is elsősorban ehhez kíván hozzájárulni a többnyire keresztény lakosságú Ninive-fennsíkon. A megélhetési lehetőségek biztosítása a jelenlegi helyzet legnagyobb kihívásai közé tartozik, mind a belső menekültek, mind a már visszatelepültek körében. Egy másik sérülékeny célcsoport is munkánk fókuszába került 2019-ben, a jazidi közösség, akik közül még mindig több százezren nem tudtak otthonaikba visszatérni.

Srí Lanka

Oszd szét a szegények között…” mottóval fordul felhívással az evangélikus gimnáziumok ballagó diákjaihoz a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnöksége. Azt kérték, hogy a ballagáson a virágra és egyéb kiegészítő ajándékokra szánt összeget – az osztályok közös döntése, illetve egyéni megfontolás alapján – ajánlják fel a Srí Lanka-i robbantások következtében nehéz helyzetbe került családok megsegítésére, mely összeget partnerszervezeteinken keresztül fordítottunk a károsultak megsegítésére.

Ukrajna

Továbbra is folyamatosan segítjük a rászoruló kárpátaljai családokat. A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) támogatásának köszönhetően rendszeres élelmiszer és higiénés csomagok mellett téli tüzelővel, valamint adománygyűjtéseink alkalmaival iskolakezdéskor tanszercsomaggal támogatjuk a diákokat, karácsonykor pedig ünnepi ajándékcsomagokkal lepjük meg a családokat. Különösen nagy hangsúlyt helyezünk a gyerekek fejlesztésére, a hátrányos helyzetű családokban élők felzárkóztatására. A rendszeres alkalmakat tanoda és biztos kezdet gyerekház programok keretében szervezzük meg, szintén az MJVSZ támogatásából. Az immár hagyományossá vált Beregszászi Jótékonysági Félmaratonhoz kapcsolódó adománygyűjtés összegét is kárpátaljai családok megsegítésére fordítottuk.

A határon túli magyarságot érintő fejlesztések keretében bölcsődét, illetve óvodát alakítunk ki Beregszászon illetve Korláthelmecen, hogy a gyermekek minőségi ellátásban részesülhessenek.

A kelet-ukrajnai Herszonban Krízisközpontot alakítunk ki a Hungary Helps Ügynökséggel együttműködésben, ahol a városban élő családon belüli erőszak áldozatainak kívánunk segíteni az infrastrukturális támogatás mellett a központ munkatársai számára nyújtott szakmai tanácsadással is.

Vajdaság, Szerbia

2019-ben is támogattuk a délvidéki iskolások tanévkezdését, ezúttal a temerini Kókai Imre Általános Iskola diákjai kaptak, összesen 36 tanszercsomagot. Karácsonykor 47 rászoruló magyar gyermek és családjuk kapott karácsonyi ajándékcsomagot és több hónapra elegendő tartós élelmiszert, tisztítószert.

Társadalmi szolidaritás

 

Segélyszervezetünk tevékenységéről adott folyamatos tájékoztatáson és az adományozóknak való visszacsatoláson túl 2019-ben három tervezett és több rendkívüli adománygyűjtést hirdettünk munkánk támogatására.
A hagyományos tanévkezdés előtti Iskolakezdés együtt! segélyakció, valamint az ország legnagyobb ünnepi összefogásává vált adventi szeretet.éhség. kampány mellett már ötödik alkalommal hirdetettük meg májusban a Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtést és programsorozatot.

A tervezett gyűjtések mellett az indonéz cunami, a kárpátaljai nélkülöző családok, az észak-iraki belső menekültek, a Notre Dame-ot ért tűzkár enyhítésére, valamint a budapesti Ráday Kollégiumban életét vesztő édesapa családja, illetve a károsult diákok javára indítottunk rendkívüli társadalmi összefogást.

2019 júniusában az iraki üldözött keresztényeket támogató segélyprogramunk javára hirdettünk gyűjtést. Célkitűzésünk az volt, hogy esélyt adjunk a háború után visszatérő családoknak a helyben boldogulásra. A kampány különlegességét egy homokanimációs kisfilm adta: az igaz történetek alapján írt Lackfi János mesét Cakó Ferenc, Rékasi Károly és Kamarás Iván keltették életre. A mesében megjelenő szereplők a valóságban is létező háborús belső menekültek Irakban, akiknek Segélyszervezetünk adott esélyt az újrakezdésre a Qudra program keretében. A közel 10 perces homokanimációs filmalkotás ingyenesen megnézhető a www.visszacsinalok.hu oldalon.

Az őszi-téli időszak fokozottan megnehezíti az amúgy is alacsony jövedelemmel rendelkező kárpátaljai családok és idősek helyzetét, és egyre több rászoruló fordul Segélyszervezetünk beregszászi központjához támogatásért. A nélkülözők számára legnehezebb téli hónapok előtt pénzadománygyűjtést indítottunk a 1353-as adományvonalon, melyhez nagyszabású közösségi futóesemény, az ötödszörre megszervezett Beregszászi Jótékonysági Félmaraton is kapcsolódott, ahol Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó a jó ügy érdekében futóként állt rajtvonalhoz.

Önkéntesség

Az önkéntesség szervezetünk egyik alapértéke: 2018-ban közel 1000 önkéntes segítette munkánkat, s több száz új önkéntes jelentkezett segélyszervezetünkhöz. 2018-ban is több alkalommal tartottak szervezetünk szakemberei előadásokat, foglalkozásokat, szemléletformáló programokat oktatási intézményekben, vagy nyári táborokban, fesztiválokon. Több alkalommal gondoskodtunk a hozzánk jelentkező önkéntesek képzéséről, felkészítéséről. Az önkéntesek megtartása, elkötelezettségük növelése érdekében ezenfelül rendszeres találkozókat szerveztünk.

Pénzügyi adatok

 

Bevételek támogatott terület szerint (eFt)

 

Bevételek forrás szerint (eFt)

 

Kiadások forrás szerint (eFt)