Adományozás

Segíts Te is a Hegyi-Karabahból menekülőknek!

2023 szeptember végén ismét kiújuló és hirtelen fokozódó súlyos humanitárius krízis miatt több mint 100.000 örmény menekült el Hegyi-Karabahból Örményországba. A civil és polgári halálos áldozatokat is követelő összetűzések, illetve a menekülési útvonal lezárásától való félelem miatt a menekülő tömeg szinte mindenét hátra hagyva indult útnak. A fegyveres incidens okozta sokk és az üldöztetéstől való félelem miatt mentálisan és fizikailag is kimerülve, csupán néhány csomaggal érkeztek meg anyaországukba a menekültek. Segélyszervezetünk szolidaritási akciót hirdet a mindenüket hátrahagyó családok mielőbbi megsegítése érdekében.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a helyi egyházi hátterű örmény partnerszervezetével együttműködésben azonnali segítséget kíván nyújtani a Gegharkunik, Ararat illetve Kotayk régiókba érkezett családoknak. Az élelmiszert és egészségügyi eszközöket, illetve egyéb, a mindennapi élethez szükséges felszereléseket tartalmazó csomagok átadása mellett, a kiszolgáltatott helyzetben legnagyobb rugalmasságot nyújtó készpénztámogatást is terveznek mintegy 1000 menekült számára.

Egy történet a sok ezerből

“Az utcák, amelyek egykor a gyerekek nevetésétől visszhangoztak, most a robbanások hangjaival és a rémült családok sírásával teltek meg. Amikor az azeriek közeledtek, el kellett menekülnünk, és a gyerekekkel az erdőben kellett elbújnunk, amíg evakuáltak minket Sztyepanakertbe. Az út Sztyepanakertből az örmény határig általában másfél óra, de a forgalmi dugók miatt 2 napig haladtunk át rajta a nyitott platós teherautón utazva. Olyan hideg volt a szabadban, hogy mindannyian megfáztunk.” – meséli Ruzanna, a 6 éves örmény Andranik édesanyja. A család most Gegharkunik térségében lakik egy szállodában kialakított ideiglenesen szálláson.

A Hegyi-Karabahból menekülő emberek fizikailag és mentálisan kimerülten érkeznek a 9 hónapos blokád és éhezés után Örményországba. A 6 éves Andranikot szüleivel, nagyszüleivel, 3 testvérével és egy nővérével együtt Örményországba telepítettek át a blokád és a szeptember 19-i nagyszabású offenzíva után. Andranik számolja a napokat, hogy a helyi iskolába mehessen, de közben még mindig reméli, hogy a martakerti osztálytársai ott lesznek és úgy játszanak, mint régen.