Adományozás

A megduplázott célkitűzést is túlszárnyalták a 9. Iskolakezdés együtt! segélyakció adományozói

Kilencedszerre hirdette meg Iskolakezdés együtt! országos segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. A koronavírus miatt idén az eddigiekhez képest további 1000, tehát összesen 2000 nehéz helyzetbe került gyermeket kívántak segíteni egyenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal. Idén is fontos cél volt, hogy az adományok még az első becsöngetés előtt célba érjenek, amihez az adományozók mellett a gyűjtés partnerei is jelentősen hozzájárultak.

Augusztusban egymást követték a Segélyszervezet figyelemfelhívó akciói azzal a céllal, hogy minél többen csatlakozzanak az országos összefogáshoz. A fő cél 20 millió forint összegyűjtése volt, amelyből a Segélyszervezet 2000 gyermek számára tudott egyszeri, fejenként tízezer forint értékű segítséget nyújtani. A kedvezményezettek jórészt a szervezet intézményeiben és azok látókörében élő családok gyermekei közül kerültek ki, de az Országos Segélyközpont révén hazánk minden pontjára eljutott az iskolakezdési támogatás. A csomagok összeállításához szükséges pénzen felül beérkezett adományokat idén is a gyermekek felzárkózását elősegítő egész éves munkájának támogatására fordítja.

A kampány üzenetét idén is sokan meghallották: több mint 164 ezer hívás/sms érkezett a 1353-as adományvonalra, így több mint 41 millió forint felajánlást sikerült összegyűjteni. Az Iskolakezdés együtt! összefogás sikerében a magánszemélyek mellett idén is meghatározó szerepet játszottak a segélyakció állandó partnerei.

Az ország legnagyobb adománygyűjtő csapataként a Tesco vásárlói és kollégái közel 20 millió forint gyűjtöttek össze az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! jótékonysági kampányában augusztus 3. és szeptember 6. között az áruházlánc pénztárainál kapható 250 forintos adománykuponok eladásával.

Az E.ON az első évektől kezdve kiemelt partnere a segélyakciónak és idén is 5 millió forint értékű támogatással járult hozzá a rászoruló gyerekek beiskolázásához, így elmondható, hogy a 9 év alatt több mint 10 ezer tanszercsomag adomány összeállításához járultak hozzá. Mivel a családok kisebbekből és nagyobbakból állnak, ezért nem csak az iskolásokra, hanem az óvodásokra is gondolt az energiavállalat, további 5 millió forint értékben az óvodakezdő kisgyerekek évkezdését is támogatta, fejenként 10.000 forint értékben.

Médiapartnerként idén csatlakozott az adománygyűjtéshez a TV2 Csoport is. A Tények műsorvezetői szerepeltek abban az összefogásra buzdító tv szpotban, amit egész augusztusban láthattak a nézők, augusztus 29-én pedig adománygyűjtő Tények Plusz különkiadás készítésével segítette a gyűjtést a csatorna. Az együttműködésnek köszönhetően összesen mintegy 20 millió forinttal járultak hozzá a 1353-as adományvonalon érkező felajánlások összegéhez a Tv2 Csoport nézői.

Az adománygyűjtésben és a csomagok célba juttatásban logisztikai partnerként a Magyar Posta is segített. A Herlitz Magyarország Kft. a tanszerek kedvezményes beszerzésében való együttműködésen túl közel 100 új iskolatáskát is adományozott, több vállalat pedig természetbeni adománygyűjtéssel csatlakozott a felhíváshoz. Fentieken kívül sokan a www.iskolakezdesegyutt.hu honlapon keresztül bankkártyával, illetve átutalással és csekken is adományoztak.

Az Ökumenikus Segélyszervezet ezúton is köszönetet mond minden adományozónak és partnernek, akik hozzájárultak az összesen több mint 76 millió forint adomány összegyűjtéséhez.

Több mint segély: ESÉLY

Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött kétezer gyermek iskolakezdési támogatásához szükséges összegen felül beérkező pénzadományból a szervezet országos intézményhálózatának Kapaszkodó programjaiban éves szinten részt vevő, mintegy 2000 diák felzárkózását támogatja egész évben; rendszeres fejlesztő foglalkozásokat szervezve számukra a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez. E program a járványhelyzet alatt sem szünetelt, sőt: a munkatársak minden rendelkezésre álló eszközzel segítettek a gyermekeknek, hogy be tudjanak kapcsolódni a digitális oktatási rendbe. Az év második felétől Kapaszkodó 2.0. néven speciális programot indított a Segélyszervezet és az E.ON csoport a veszélyhelyzet alatt felhalmozott lemaradások leküzdésére azoknak a gyermekeknek, akik körülményeik miatt kevésbé hatékonyan tudtak bekapcsolódni a digitális oktatásba.

Segítség a határokon túl

A 2000 magyarországi csomagon felül a határon túli rászoruló családok gyermekeit is segíti az Ökumenikus Segélyszervezet. A hagyományoknak megfelelően Erdélyben és Kárpátalján több száz gyermek kaphatott jelentős támogatást. Míg Marosvásárhelyen és környékén több mint 500, addig Beregszászon és vonzáskörzetében 70 gyermek részesült tanszercsomag adományban. Ugyanitt 58 iskola járvány elleni védekezését higiénés szerekkel (pl. szappan, törlőkendő, kézfertőtlenítő és lázmérő) segíti az Ökumenikus Segélyszervezet. Kárpátalján a segélyakciót a Megyei Jogú Városok Szövetségének összefogása támogatta.

Figyelemfelhívó akciók ismert önkéntesekkel

Az Iskolakezdés együtt! akció mellé idén is számos híresség állt. Wolf Kati, a kampány arca, az adománygyűjtés első állomásától az utolsóig végigkísérte és segítette a kezdeményezést. A kampányhoz kapcsolódóan két elgondolkodtató kisfilm is készült az ACG Reklámügynökség közreműködésével. Az egyik rendhagyó videóban ismert emberek párokban – Wolf Kati & Zséda, Járai Márk & Marsalkó Dávid, Tóth Dávid & Nagy Benedek – mérték össze az iskolapadban a tudásukat. A versenyzőknek számos tantárgyban meg kellett mérkőzniük, de közel sem egyenlő esélyekkel indultak – volt, aki kapott segítséget, volt, aki nem. A Segélyszervezet ezzel a különleges csavarral kívánta bemutatni, hogy megfelelő támogatás nélkül még felnőttként is nehéz helyt állni, nemhogy gyerekként. A másik kisfilmben Wolf Kati, az utca emberét kérte meg egy látszólag üres, ám láthatatlan módon súlyossá tett iskolatáska megemelésére. Az üresen is nehéz táska az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! adománygyűjtés fő üzenetére kívánta ráirányítani a figyelmet: az iskolatáska „akkor a legnehezebb, ha üres”. A csomagok összeállításában és átadásában részt vett, vagy a kampányba egyéb módon bekapcsolódott Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó, Andor Éva, Mádai Vivien, Rátonyi Kriszta és Szabados Ágnes műsorvezetők is, akik szerepvállalásukkal, ismertségükkel segítettek felhívni a figyelmet az összefogás és az adományozás fontosságára. Az ismert személyek mellett több mint 20 egyéni önkéntes segítette a figyelemfelhívó akciók sikeres lebonyolítását.

Kiemelt partnereink az adománygyűjtésben
Az adománygyűjtés támogatói