Adományozás

A menekülttáborokból hazatérő iraki családoknak indít gyűjtést a Segélyszervezet

Napjainkban a híradások csak ritkán számolnak be a korábban harcok sújtotta Irakról, pedig az Iszlám Állam pusztítását még most is magán viseli az ország. Az Ökumenikus Segélyszervezet, ahogy itthon, úgy az országhatárokon túl is segíti a bajba jutott családokat: „Esély a visszatérésre, esély a maradásra!” mottóval adománygyűjtést indít a 1353-as adományvonalon és a www.segelyszervezet.hu  honlapon, hogy hosszú távú humanitárius és fejlesztési programjaival a világjárvány idején minél több nélkülöző családot tudjon támogatni Irakban is.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a budapesti sajtótájékoztatón, ahol a szervezet iraki munkájának támogatására indítottak adománygyűjtést, elmondta:

„Míg itthon és a világban szinte minden figyelmet a koronavírus-járvány elleni küzdelem köt le, fontosnak tartjuk arra is felhívni a figyelmet, hogy más, akár régóta fennálló humanitárius krízisek sem szűntek meg. Miközben az Ökumenikus Segélyszervezet hazai intézményein keresztül mindent megtesz, hogy a rászorulók kezét a pandémia alatt se engedje el, célzott forrásokból folytatjuk humanitárius és fejlesztési munkánkat a világ több krízisövezetében, így Irakban is. Túl azon, hogy az adományozói körünk jelentős része nyitott a nemzetközi szolidaritásra is, azt is tapasztaljuk, hogy az Európát is elérő migrációs hullámok óta itthon is egyre többen értik, hogy ami például a Közel-Keleten történik, annak az itthoni életünkre, jövőnkre is hatása lehet”

Az április végéig tartó adománygyűjtést indító sajtótájékoztatón Szatmári Barnabás, a Segélyszervezet iraki képviseletének vezetője elmondta: az otthonukból egykor menekülni kényszerülő családok a humanitárius krízis után évekkel is nagy számban élnek belsőmenekült-táborokban, mert egykori otthonuk még mindig romokban áll. A táborok sorozatos bezárása és a járványhelyzet megnehezíti a családok hazatelepülését, mivel a tiszta vízhez, az oktatáshoz, és az orvosi ellátáshoz való hozzájutás mindennapos küzdelmet jelent. Az Ökumenikus Segélyszervezet most induló kampánya keretében e három kritikus terület – víz, oktatás, egészségügy – családok és gyerekek százezreit érintő problémáit mutatja be konkrét történeteken keresztül, és arra kéri adományozóit, hogy ha lehetőségük megengedi, a mostani nehéz helyzetben is támogassák e különösen is nehéz sorsú térségben végzett programjait, a családok helyben boldogulását.

Lackfi János író, költő a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az irodalom eszközeivel a csatlakozik a Segélyszervezet iraki munkáját támogató összefogáshoz: három versben hívja fel a figyelmet arra, hogy az iraki családoknak milyen nehézségekkel kell naponta szembenézniük. A költő és a Segélyszervezet számára egyaránt fontos a sokat szenvedett családok – különösképp az üldözött keresztények támogatása. A Segélyszervezet célja a helyben boldogulás támogatása, ezért hosszú távú projektjeivel azon is dolgozik, hogy az iraki belsőmenekültek a szülőföldjükre térhessenek vissza és elkerülhető legyen egy újabb migrációs hullám. A versek az alábbi oldalon olvashatóak: www.segelyszervezet.hu/kampanyok/segitseg-iraki-csaladoknak

#Víz

Míg sokak számára természetes, hogy a világjárvány visszaszorítása érdekében a megszokottnál is többet mosson kezet, addig Irakban sok helyen erősen szennyezett vagy semmilyen víz sem folyik a csapból. A kritikus vízproblémák kezelése céljából a Segélyszervezet jelentős erőfeszítéseket tesz: ivóvíztornyok állítása és vízhálózatok felújítása útján közel 35.000 lakos számára biztosít tiszta ivóvizet az alqoshi körzet hat településén. A szennyezett víz fogyasztása, vagy azzal történő tisztálkodás komoly egészségügyi következményekkel jár, ezért a szervezet egy víztisztító konténer szállításával és beüzemelésével járult hozzá Karamlesh vízének megtisztításához. De a mezőgazdaságból élő családok számára a megfelelő vízellátás az egyetlen élelem-, és bevétel forrást is jelenti ezért különösen fontos volt egy öntözőcsatorna felújítása a Nahla-völgyben. A Segélyszervezet azért is dolgozik Irakban, hogy minél több család számára legyen elérhető a tiszta víz.

#Oktatás

A visszatelepülés egyik kulcsa, hogy a családok valódi perspektívát láthassanak, ehhez pedig elengedhetetlen az oktatás. Az Iszlám Állam egykori pusztítása azonban az iskolákat sem kímélte. Az épületek felújítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gyermekek részt vegyenek az oktatásban és társaikkal együtt fejlődhessenek. Ezért a Segélyszervezet öt iskola újjáépítését végezte el négy településen, azonban felújításra váró iskolából még mindig rengeteg van Irakban. A szervezet már a táborokban szeretné megadni a kezdő lökést a visszatéréshez, ezért számos képzést indított fiatalok és felnőttek számára ahol az alapvető matematikai vagy gazdasági képzések mellett a kötés-szövés és a pék szakma sajátosságait is elsajátíthatják. A résztvevők az új szaktudással nagyobb eséllyel tudnak szülőföldjükre visszatérve boldogulni és családjaikról gondoskodni.

#Egészség

A koronavírus járvány megjelenése óta még fontosabbá vált a megfelelő orvosi ellátás a lerombolt településeken és a belsőmenekült-táborokban egyaránt. Ahhoz, hogy a családok visszatérjenek egykori otthonaikba a szülők szeretnék tudni, hogy hozzáférhetnek egészségügyi ellátáshoz, hogy van, kihez vigyék a gyermeküket, ha beteg.  Azért, hogy minél több iraki család számára legyen elérhető az alapvető orvosi ellátás, a Segélyszervezet egészségügyi központokat épít újjá és védőfelszerelésekkel lát el helyi járványkórházakat.

Esély a visszatérésre, esély a maradásra!

Az olyan természetesnek vett szolgáltatások hiánya, mint a víz-, oktatás-, és egészségügy óriási problémát jelent Irakban és a világjárvány megjelenése óta még nagyobb szükség van az összefogásra.

Az Ökumenikus Segélyszervezet iraki munkáját a 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni. Nagyobb összeggel a www.segelyszervezet.hu honlapon, vagy a 11705008-20464565-ös adományszámlára utalással, „Segítség Irakban” megjelöléssel lehet segíteni. A beérkező adományokat a szervezet Irakban végzett humanitárius és fejlesztési programjainak folytatására fordítja.

Mint ismeretes, a Segélyszervezet 2003 óta nyújt segítséget Irakban nemzetközi és hazai donorok – többek között az Európai Unió, a Külgazdasági és Külügyminisztérium valamint a Hungary Helps Program támogatásával.  A magyar emberek nagylelkű adománya évről évre fontos hozzájárulást jelent a Segélyszervezet iraki munkájának folytatásához.

ökumenikus segélyszervezet